Magyar idő szerint délután 6 órakor teszik közzé a második átfogó európai banki stressz-teszt eredményeket. Egy évvel ezelőtt, tavaly júliusban vizsgálta át az európai bizottság által megbízott szervezet a legnagyobb hitelintézeteket, hogy megvizsgálja azok tőkeellátottsága megfelelő-e egy negatív gazdasági fordulat esetében. Az akkori eredményeket rengeteg kritika érte, ugyanis több tényezőt figyelmen kívül hagytak a vizsgálók, és ezért gyakorlatilag irreleváns eredményt sikerült kihozni, például, hogy a szektornak 3,5 milliárd eurós pótlólagos tőkére lenne szüksége. Az összehasonlítás végett, nem régen a Standard & Poor’s hitelminősítő végezte el saját európai banki vizsgálatát, amelyben azt állapította meg a hitelminősítő, hogy legalább 250 milliárd eurós pótlólagos tőkére lehet szükség, ha ismét recesszió ütné fel a fejét. Ezt a forgatókönyvet vizsgálják most újra az azóta felállított közös európai bankszövetség (EBA) keretében, amely 91 hitelintézet esetében vizsgálja meg a tőkeellátottság alakulását egy feltételezett 0.5%-os gazdasági visszaesés és 15%-os részvénypiaci zuhanás esetében. A Tier 1 tőkemegfelelési mutatóknak legalább 5%-on kell maradnia. A mostani eredmények hitelességét is sok minden csorbíthatja, például, hogy kis mandátummal lett felruházva az EBA, amely gyakorlatilag koordináló szerepet kapott a nemzeti felügyeletek között. Utóbbiaknak kell elvégezni a vizsgálatot, és publikálni az eredményeket. Ennek következtében érdekkonfliktusok fellépésére lehet számítani, például a német felügyelet, a Bafin a Hessen-Thüringiai takarékbankkal karöltve jogi utón akarja megakadályozni, hogy az utóbbi bank számait teljes mértékben publikálják. A hitelintézetet egyébként hírbe is hozták, hogy az egyik német bank lehetett, amelynek nehézsége akadt a teszten. Más bankokról is az szivárgott ki, hogy adott esetben megbuknának egy gazdasági visszaesésben, például spanyol takarékbankokról szólnak most a pletykák. Valószínűleg, egyébként a délutáni közzététel előtt több helyről fognak szivárogtatni, hogy ki az, aki megbukott, és mely intézetek mentek át a teszten.
Kitekintő / Equilor