Megkezdődtek a törökországi választások

Helyi idő szerint reggel 7 órakor megkezdődtek a törökországi parlamenti választások. A voksolásra jogosult 50 millió ember arról dönt, hogy ad-e felhatalmazást a Reccep Tayip Erdogan miniszterelnök pártjának, az Igazságosság és Fejlődés Pártjának (AKP) arra, hogy harmadik ciklusát kezdje meg egyhuzamban.

Az előrejelzések szerint az AKP-nak minden esélye megvan arra, hogy kétharmados többséget szerezzen a török parlamentben. Amennyiben ez sikerül, Erdogan új alkotmány elfogadását helyezte kilátásba, ami a jelenlegi – a hadseregnek komoly szerepet szánó – rendszer helyett egészen eltérő pályára állíthatja az Európai Unióba vágyó Ankarát.

Az AKP konzervatív, mérsékelt iszlamista párt, amelyet 2003-as hatalomra kerülése után is komoly támadások értél, azzal vádolták, hogy iszlamizálni kívánja a török társadalmat. Azonban az ország komoly gazdasági fejlődésen és modernizálódáson ment keresztül, a munkanélküliség is három százalékkal csökkent, és további terveket hoztak nyilvánosságra az Égei-tenger és a Fekete-tenger közötti csatornaépítésről. A török közvélemény támogatta Erdogan határozott fellépését Izrael ellen is a flottilla-incidenst követően, amelyben törökök is meghaltak.

A részvételi arányok miatt valószínűleg nem kell aggódni, mert bár az ország elnöke, Abdullah Gül, a szokásoknak megfelelően arra kérte a törököket, hogy adják le a voksukat, a legutóbbi, 2007-es választáson az arra jogosultak 85 százaléka vett részt a procedúrában.

Jeszenszky Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »