12 milliárd dollárt költött Ukrajna Csernobilra

Az ukrán állam a Szovjetunió szétesése óta összesen több mint 12 milliárd dollárt költött a csernobili katasztrófa következményeinek a felszámolására, mondta az ukrán elnök, Viktor Janukovics a Nemzeti Biztonsági- és Védelmi Tanács ülésén április 9-én.

Az ukrán államfő ugyanakkor kiemelte azt is, hogy az ország nem határolja el magát attól a felelősségtől, amelyben kivette a részét a katasztrófában. Március végén az Európai Rekonstrukciós- és Fejlesztési Bank bejelentette, hogy 120 millió eurós pénzösszeget nyújt majd Ukrajnának a csernobili projektekre, de az utóbbi napokban a Nemzeti Biztonsági- és Védelmi Tanács titkára, Raisza Bogatireva arról beszélt, hogy az ország akár összességében 800 millió eurót is kaphat a katasztrófa következményeinek a felszámolására.

Az 1986-ban történt katasztrófa ellenére Ukrajnában nem csökkent az atomenergia jelentősége, habár a ’80-es években számos atomreaktor építését leállították. Jelenleg az ukrán energia 49 százalékát az atomenergia adja.

Április 26-án lesz 25 éve, hogy megtörtént a Csernobili katasztrófa, amelyet a világ eddigi legszörnyűbb atomkatasztrófájának tartják. A jubileum keretében két nemzetközi atombiztonsági konferenciát is tartanak majd Kijevben, április 19-én, illetve április 20-22 között.

Anton Bendarzsevszkij

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »