Rafael Rafaj SNS-es parlamenti képviselő a statisztikai hivatalt bírálta tegnap, amiért a Szlovákiában élő nemzetiségek nyelvén is kézbesítik májusban a számlálóbiztosok a népszámlálási íveket.
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) politikusa azt mondta, semmilyen törvényben nincs alapja annak, hogy a kérdezőívek többnyelvűek legyenek.
Arról is beszélt, hogy az lenne az ideális, ha Szlovákia minden polgára kifejezné lojalitását és szlováknak vallaná magát a népszámláláson. Egyúttal követelte, hogy – elsősorban délen – független megfigyelők ellenőrizzék a népszámlálás lefolyását, mivel a Roma Unió Pártja szerint 7 eurót kínálnak a cigányoknak azért, hogy magyarnak vallják magukat.
MKP: törvényesek a magyar kérdezőívek
Berényi József MKP-elnök emlékeztett, Rafael Rafaj ott ült a parlamentben akkor is, amikor 2008. június 18-án a parlament nagy többséggel jóváhagyta az MKP módosító javaslatát a népszámlálásról szóló törvényhez, melynek értelmében a kérdezőívek a nemzetiségek nyelvén is kitölthetők. A Berényi József által beterjesztett javaslatot akkor megtámogatták a kormánypártok is, csak a Szlovák Nemzeti Párt képviselői szavaztak ellene. „Rafael Rafaj ezzel is igazolja, hogy szelektív módon tartja fontosnak a szlovák törvények betartását és szívesen hagyja figyelmen kívül mindazt, ami megkönnyíti az itt élő nemzeti közösségek életét” – áll az MKP elnökének nyilatkozatában.
„Ez alkalomból is tudatjuk a Szlovákiában élő nemzetiségekkel, hogy a népszámlálás során joguk van kérni anyanyelvükön nyomtatott kérdőívet. Mindenkit kérünk, vállalja nemzetiségét, anyanyelvét, hovatartozását!” – jelentette ki Berényi.
Az állítólagos „magyarvásárlással” kapcsolatban az MKP szóvivője még tegnap azt mondta: a párt „elhatárolódik az ilyen praktikáktól, mindig is elítélte azokat”.
Kitekintő / Bumm.sk