Jókorát zuhant a szén-dioxid kibocsátás az európai légtérben

A légi járatok számának csökkenésével szinte megegyezően mérséklődött az európai légtérben a légi járatok szén-dioxid-kibocsátása 2020-ban, de az egyes országokban nagyok a különbségek – hozta nyilvánosságra az európai légiforgalmi szolgálat, az Eurocontrol.

Közölték: a légiforgalom szén-dioxid-kibocsátása tavaly Európában 56,9 százalékkal csökkent a 2019-es szinthez képest, a járatok száma pedig 54,5 százalékkal mérséklődött. A szervezet ugyanakkor megjegyzi, hogy jelentős eltérések voltak az országonkénti kibocsátás-csökkenésben, úgy, hogy a repülés összes szén-dioxid-kibocsátását az indulási országhoz számítják.

A legtöbb ország az 50-70 százalékos kibocsátás-csökkenési tartományba esett, az eltéréseket a flotta felépítésével, a repülőgépek korával, a repülési távolsággal, illetve a koronavírus-járvány általi járatcsökkenéssel magyarázza az Eurocontrol.

Az egyes országokat tekintve az áruszállítás erősödése miatt a legalacsonyabb mértékben, 13 százalékkal Luxemburgban csökkent a kibocsátás, ezt követte Belgium, mintegy 30 százalékkal, miután a Belgiumból induló teherjáratok aránya 11 százalékról 25 százalékra nőtt.

A legnagyobb – 70 százalékos vagy annál nagyobb – szén-dioxid-kibocsátás csökkenés Horvátországban, Csehországban, Izlandon, Montenegróban, Szlovákiában és Szlovéniában volt; Magyarországon 62 százalékos volt a csökkenés mértéke.

A szervezet szén-dioxid-kibocsátási adatai nem terjednek ki Ukrajnára, Oroszországra és Fehéroroszországra, utóbbi kettő nem tagja az Eurocontrolnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek