Nagy horderejű döntések jönnek hétfőn a parlamentben

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.

Hallerné Nagy Anikó (Tisza Párt), a parlament alelnöke a házbizottság csütörtöki ülését követően az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy a hétfői lesz a rendes tavaszi ülésszak utolsó ülése, ezt követően nyáron már minden ülés rendkívülinek minősül. A politikus felhívta a figyelmet, hogy a nyári rendkívüli ülésszak alatt az állandó parlamenti bizottságok folyamatosan üléseznek majd.

Hétfőn a napirend előtti felszólalásokat és az interpellációkat követően az Országgyűlés szavaz az alaptörvény 16. módosításáról, ami nyolc évben korlátozza a miniszterelnök hivatali idejét, rendezi a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) ügyét, illetve megalapozza a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését – közölte.

A parlament ezt követően dönt a végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság felállításáról, valamint az Országgyűlés szavaz Toroczkai László (Mi Hazánk) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A voksolásokat követően azonnali kérdésekkel, kérdésekkel és napirend utáni felszólalásokkal zárul az ülésnap.

Kép forrása: Pixabay.com

Kedden – amely már rendkívüli ülésnap – a képviselők megemlékeznek Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulójáról, majd több általános vitát is lefolytatnak.

Hallerné Nagy Anikó ezek közül kiemelte az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról, a pedagógusok teljesítményértékelésének megújításához szükséges törvényi rendelkezésekről, valamint az egyes pénzügyi szektort érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló indítványokat.

Hangsúlyozta, hogy az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot az Országgyűlés uniós napirendi pontként tárgyalja.

A politikus kiemelte, hogy az EU-s források hazahozatalához szükséges jogalkotási kötelezettségek miatt kedden a határozati házszabály módosításáról is tárgyal az Országgyűlés.

A javasolt változtatás lényege, hogy a parlamenti átmeneti jelleggel, 2027. január 1-ig a sürgős tárgyalás elrendelésének félévenkénti felső határát a jelenlegi legfeljebb hatról tizenöt alkalomra emelné meg, a kivételes eljárás elrendelésének félévenkénti felső határát pedig a mostani legfeljebb négy alkalomról tízre növelné.

Hallerné Nagy Anikó hangsúlyozta, hogy az átmeneti időszak végén visszaáll a normál jogalkotási ritmus.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »