Népszavazás erősítheti meg az új magyar alaptörvényt

Van igény a társadalomban egy új alaptörvény megalkotására, amit aztán népszavazás erősíthet meg, de nem ez a leendő Tisza-kormány első feladata – mondta Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn, a Tisza frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

A leendő miniszterelnök azt mondta: „abszolút nyitott” egy új alkotmányozási folyamat elindítására, de még a keretek meghatározása is hónapokat fog igénybe venni, és több év munkájára, társadalmi és szakmai egyeztetésekre lesz szükség, hogy minden magyar ember a magáénak érezze az alaptörvényt.

Jelezte: ez akár bele is férhet egy négyéves ciklusba, de a legfontosabb, hogy a végén egy népszavazás erősítse meg az új alkotmányt. El fogjuk ezt indítani, de nem ez lesz a legelső – tette hozzá.

Ugyanakkor jelezte: szükség lesz azonnali alaptörvény-módosításokra, vagy akár sarkalatos törvénymódosításokra az ország működőképessége, fejlődése érdekében.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások ()

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »