Javuló pénzügyi mutatókat közölt az Easyjet

Az elemzők által becsült mértékben, 21 százalékkal, 286 millió fontra emelkedett az easyJet brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a június végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében – közölte a társaság csütörtökön.

A lutoni székhelyű fapados légitársaság honlapjára felkerült adatok szerint a negyedéves bevétel 10,9 százalékkal, 2,92 milliárd fontra nőtt, az utasforgalomból származó bevétel 9,7 százalékkal, 1,76 milliárd fontra emelkedett. A légitársaság három hónap alatt 25,9 millió utast szállított, 2,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A járatok kihasználtsága 90 százalékról 90,2 százalékra emelkedett.

Kép forrása: Pixabay.com

Az easyJet azt közölte, hogy a folyó, szeptember végéig tartó 2025-ös pénzügyi évre vonatkozó kilátásai továbbra is pozitívak, és megerősítette a legalább 235 millió fontos adózás előtti nyereségre vonatkozó előrejelzését.

A légitársaság azonban arra figyelmeztetett, hogy a francia légiforgalmi irányítók július 3-4-i sztrájkja és az emelkedő üzemanyagárak negatívan befolyásolhatják a nyereség éves alakulását.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »