Egyelőre nem működik a tűzszünet a Gázai övezetben

Az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet közötti, vasárnap életbe lépő tűzszüneti megállapodás bejelentése ellenére a palesztin fegyveresek folytatták rakétatámadásaikat a Gázai övezetből, Izrael pedig  válaszcsapásokat intézett – közölte csütörtökön az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.

Az IDF közölte, hogy Izraelnek az övezethez közeli részein a légvédelmi szirénák többször is megszólaltak szerda éjjel és csütörtök reggel, és egy rakéta becsapódását észlelték is egy olyan lakatlan területen, amely két kilométerre van Nir Am kibuctól. A hadsereg válaszul az övezet északi részén lévő célpontokat támadott.

A Hamász ellenőrzése alatt álló gázai mentőszolgálat közlése szerint az éjszaka 21 ember vesztette életét három izraeli támadásban.

Egy lakóépület romjai alól, Szaid Sziam mecsettől keletre 20 embert sebesülten, de élve sikerült kimenteni, viszont legkevesebb 12-nek már csak a holttestét tudták kihozni. Gázaváros Raduan nevű lakónegyedében egy másik izraeli támadásban öten haltak meg, és több mint tízen megsebesültek. Az övezet középső részén is eltaláltak egy lakást, és ebben négy ember vesztette életét, többen pedig megsebesültek.

A gázai egészségügyi minisztérium szerint az övezetben a Hamász terrortámadása kiváltotta háború tizenöt hónapja alatt több mint 46 ezer ember halt meg. Ez a szám azonban nem ellenőrizhető, és a gázai jelentések nem tesznek különbséget a palesztin civilek és az iszlamista terrorszervezetek fegyvereseinek halála és megsebesülése között, ezért Izrael nem tartja őket hitelesnek.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Május végéig biztosan marad az árrésstop

Hétfőn lépett életbe az árrésstop, amely harminc termékkategóriában mintegy ezer alapvető élelmiszernél 10 százalékban maximálja a kiskereskedelmi árrés mértékét. Az árrésstopot minden élelmiszerre kiterjeszthetik, amennyiben a kereskedők más termékeken próbálják behozni a kieső nyereségüket.

Read More »