Felpörgött a vállalati e-autó program

A több mint 4300 jelentkező közül mintegy 3400 gazdasági társaság megítélt támogatással és megkötött szerződéssel rendelkezik. A 30 milliárd forintos teljes forrásmennyiség több mint fele ezzel már gazdára talált, a keretösszeg kétharmadát pedig már megpályázták a vállalati e-autó programban – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Hozzátették, hogy a beérkezett igénylések összege meghaladta a 20 milliárd forintot a hazai cégek flottáinak zöldítését ösztönző kiírásban. A nyertesek nagyjából egyharmadának mostanra ki is fizettek összesen 4,7 milliárd forintot.

A programban tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz vásárlásához kérhetnek járművenként 2,8 – 4 millió forint öszegű állami hozzájárulást a magyarországi vállalatok.

A lehívható összeg a járműkategóriához és az akkumulátor teljesítményéhez, a támogatható darabszám pedig a foglalkoztatotti létszámhoz igazodik. Egy cégre összesen akár 64 millió forint pályázati forrás juthat.

A jelentkezők és az igényelt járművek száma, a kért támogatási összeg a módosítás óta a megelőző azonos időszakhoz képest egyaránt másfélszeresére nőtt a tárca tájékoztatása szerint.

Kép forrása: Pixabay.com

Hangsúlyozták, hogy a tiszta és csendes járművek élhetőbbé teszik a településeket, üzemeltetésük-karbantartásuk olcsóbb fenntartóik számára. A legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés zöldítése fontos szerepet tölt be a klímacélok elérésében.

A szektor károsanyag-kibocsátása tavaly csökkenőbe fordult Magyarországon – tették hozzá. Az idén már csaknem 20 ezer tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba, és a leginkább környezetkímélő állomány 2020 eleje óta a kilencszeresére nőtt az országban.

A kormány a vállalatok zöldautó-beszerzései mellett a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását is támogatja két programban összesen 60 milliárd forinttal.

Forrás: MTI / EM

Hozzászólások ()

Friss hírek