Még a Covid alatt is többet termeltek a Stellantis olasz gyárai, mint idén

A Stellantis a gyenge kereslet miatt november 1-jéig meghosszabbítja az elektromos Fiat 500 gyártásának felfüggesztését – közölte az autógyártó.

Az autót a Stellantis Mirafiori üzemében gyártják az észak-olaszországi Torinóban. A vállalat korábban azt közölte, hogy a modell gyártását október 11-ig szüneteltetik, de az eladások továbbra sem indulak be.

A Stellantis közölte a szakszervezetekkel, hogy az elektromos autók európai piaca „mély bajban van” – áll a közleményben.

A termelés átmeneti leállítása ellenére a Stellantis megerősítette azt a tervét, hogy 100 millió eurót fektet be a nagy teljesítményű akkumulátorral ellátott Fiat 500e-be, 2026 elejétől pedig megkezdi az új 500 Hybrid gyártását.

Fiat 500e modellek – forrás: Stellantis Media

A fellendülés azonban egyelőre csak távoli reménynek tűnik, ugyanis a Stellantisnak nemcsak a Fiat 500e modell eladásaival akadt gondja. Az Olaszországban Alfa Romeo, Fiat és Maserati modelleket gyártó globális vállalat helyi szakszervezete szerint az első kilenc hónapban mindössze 237.700 autót állítottak elő, ami 41 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában, és még a 2020-as gyártási adatokat sem éri el, amikor a Covid-19 járvány miatt hónapokra leálltak az üzemek.

A torinói Mirafiori gyárban – ahol a lassan fogyó elektromos Fiat 500e készül – még rosszabb a helyzet, a  termelés itt 68 százalékkal csökkent a tavalyi adatokhoz képest.

Forrás: Automotive News Europe

Hozzászólások ()

Friss hírek

Új havi rekordon a hazai használtautó-piac

Márciusban a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, 84 504 személygépkocsi cserélt gazdát. Az elmúlt 12 hónapban a havi forgalom több esetben is megközelítette a 80 ezres szintet, azonban most először látványosan meghaladta azt.

Read More »

Milyen egészséges nassolnivalók léteznek? (x)

A bevásárlás tipikusan az a tevékenység, amire rendszeresen, hetente többször is sort kell keríteni. Ha a kasszánál kicsit figyelmesebbek vagyunk, akkor láthatjuk, milyen sok pénzt szoktunk elkölteni a különféle nassolnivalókra – csokoládékra, kekszekre, édes pékárura, süteményekre.

Read More »