Tovább harcol az IDF a Gázai övezetben

Tovább harcolnak az izraeli hadsereg (IDF) egységei a Gázai övezetben a korábbi csapatkivonások és a Kairóban folyó tűzszüneti tárgyalások ellenére – jelentette a katonai szóvivő kedden.

Noha az izraeli csapatok túlnyomó többségét kivonták, az IDF szóvivője bejelentette, hogy a Gázai övezet középső részén tegnap légicsapásokkal és mesterlövészek bevetésével több, a még ott állomásozó erőkre fenyegetést jelentő iszlamista fegyverest megöltek.

Az izraeli légierő megtámadott és lerombolt számos katonai épületet, katonai állásokat és hadi infrastruktúrát, köztük alagutak lejáratait és rakétaindító állásokat, ahonnan hétfőn izraeli területre lövedékeket indítottak, és Hán-Júnisz térségében megölt egy terroristát, aki részt vett az október 7-i mészárlásban.

Az IDF bejelentette, hogy légicsapással megölte Hatam al-Amrit, a Hamász-kormány katasztrófavédelmi bizottságának elnökét a Gázai övezet középső részén fekvő menekülttáborokban.

A Hamász katasztrófavédelmi bizottságainak a feladata a civil segélyek koordinálása a fennhatóságuk alá eső térségben. Amri azonban az IDF jelentése szerint a Hamász katonai szárnyában tevékenykedett, és rakétákat is indított Izrael ellen.

Az IDF jelentése szerint Izrael éjjel tüzérségi támadást intézett a szíriai hadsereg katonai infrastruktúrája és katonai állása ellen is Mhajjah térségében, miután hétfő este onnan a Golán-fennsík irányába leadott lövedékeket észleltek.

Az amerikai, egyiptomi és katari közvetítéssel folyó kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokon Izrael új javaslatot adott át, amelyről a Hamász képviselői azt közölték, hogy szerintük Izrael álláspontja „makacs és ellenszegülő maradt”, de bejelentették, hogy még vizsgálják az indítványt, és utána válaszolnak a közvetítőknek.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója a Hamász október 7-i terrortámadása óta hetedik alkalommal találkozott nyolc, amerikai állampolgársággal is rendelkező Gázai övezetbe hurcolt túsz rokonaival. A családok elmondták, nagyra értékelik Joe Biden amerikai elnök kormányának erőfeszítéseit hozzátartozóik hazajuttatására, és megrökönyödésüket fejezték ki, amiért még nem született megállapodás visszajutásukról.

A családok elmondták, hogy Sullivan a találkozón megerősítette, hogy az amerikai kormány mindent megtesz az Egyesült Államok, Izrael, Katar és Egyiptom közösen megfogalmazott javaslatának előmozdításáért.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »