Világos határt húzott Stoltenberg a NATO ukrajnai szerepére vonatkozóan

A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére, erre vonatkozóan nem érkezett semmilyen kérés, de az ukránok felszerelést, lőszert, fegyvereket kérnek, amit mi biztosítunk, azonban ez nem tesz minket az orosz-ukrán konfliktus részesévé – szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön a tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró sajtótájékoztatóján.

A főtitkár hangsúlyozta: az ukrajnai harctéri helyzet továbbra is súlyos, Ukrajnának több légvédelemre, lőszerre és segélyre van szüksége. Üdvözölte, hogy a szövetségesek további hozzájárulásokat tettek Ukrajna védelme érdekében – ami magában fogalja Németország 600 millió eurós tüzérségi támogatását, 10 ezer drónt az Egyesült Királyságtól, rakétát és hadijárműveket Franciaországtól, valamint Finnország szerdán bejelentett 188 millió eurós segélycsomagját -, de felhívta a figyelmet, hogy „még ennél is többet kell tenni.”

„Támogatásunkat még szilárdabb és tartósabb alapokra kell helyeznünk. Szerdán a szövetségesek megállapodtak abban, hogy előrelépéseket tesznek a NATO-szerepvállalás keretrendszerének tervezésében, az Ukrajna számára szükséges biztonsági segítségnyújtás és kiképzés koordinálásával kapcsolatban. Ez a munka az elkövetkező hetekben folytatódik” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy ki kell alakítani egy olyan struktúrát, amely lehetővé teszi a nagyobb átláthatóságot és kiszámíthatóságot Ukrajna támogatása terén, pénzügyi kötelezettségvállalással alátámasztva. Mint mondta, Oroszország még több csapatot mozgósít, „hajlandó embereket és anyagot áldozni a marginális nyereségért”, ezért van sürgős szükség Ukrajna azonnali támogatására.

„Alapvetően két forgatókönyv lehetséges: az egyik, hogy a NATO-szövetségesek képesek több támogatást mozgósítani, így Ukrajna több területet tud visszaszerezni. A másik pedig az, hogy nem vagyunk képesek erre. Akkor újra fennáll a veszélye annak, hogy Oroszország még több területet foglal el, ami még veszélyesebb helyzetet eredményez. Az egyetlen módja annak, hogy Ukrajnában tartós békét érjünk el, az, hogy az ukránoknak erős fegyveres erőkkel kell rendelkezniük” – hangoztatta.

A főtitkár hangsúlyozta, hogy Ukrajnában főként a légvédelmet kell erősíteni, ezért a szövetségesek megvizsgálják, van-e mód arra, hogy további légvédelmi rendszereket – különösen Patriot rendszereket – biztosítsanak.

Stoltenberg, miután csütörtökön tanácskozást folytatott a szövetség ázsiai-csendes-óceáni partnereivel, felhívta a figyelmet, hogy e térség biztonsága szorosan kapcsolódik a NATO-tagállamok biztonságához.

Szerinte „ezt az ukrajnai háború nagyon világosan mutatja, mivel Kína támogatja az orosz hadigazdaságot, kettős rendeltetésű felszereléseket szállít, amelyeket az orosz ipar is használ, cserébe Moszkva jelzálogba adja a jövőjét Pekingnek.”

Az ázsiai-csendes-óceáni régió vezetői is egyetértenek abban, hogy ami ma Ukrajnában történik, az holnap az ő térségükben is bekövetkezhet” – tette hozzá.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »