A NATO-nak immár a váratlan eseményekkel is számolnia kell

A NATO hadviselésének átalakítására van szükség, a kollektív védelem új korszakában a hatékonyság helyett az eredményességre kell összpontosítani – jelentette ki Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke szerdán Brüsszelben.

A holland tábornok a NATO-tagországok védelmi vezetőinek kétnapos találkozóját megnyitó sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy az a korszak lezárult, amelyben minden előre láthatóan rendelkezésre állt, ellenőrizhető volt.

Oroszország ukrajnai offenzívája miatt a szövetség tagjainak át kellene alakítaniuk gondolkozásmódjukat, mivel olyan korszakban élünk, amelyben számolni kell a váratlan eseményekkel, és inkább az eredményességre kell fektetni a hangsúlyt – hangsúlyozta az admirális.

Mint mondta, „a hatalom tektonikus lemezei elmozdulóban vannak, ennek eredményeként az elmúlt évtizedek legveszélyesebb világával állunk szemben” – magyarázta.

„A NATO a kollektív védelem új korszakába lépett. Együtt nemcsak 1 milliárd állampolgár és tagországaink fizikai biztonságát, hanem a szabadságot és a demokráciát is védjük” – tette hozzá.

Rob Bauer szerint az ukrajnai háború kimenetele meghatározza a világ sorsát.

„Ez a háború soha nem arról szólt, hogy Oroszországot bármilyen valós biztonsági fenyegetés érte volna akár Ukrajna, akár a NATO részéről. Arról van szó, hogy Oroszország a demokráciától fél, ami sokkal erősebb, mint bármilyen fizikai fegyver a világon. Ha az ukránok demokratikus jogokat akarnak, akkor az orosz emberek is hamarosan vágyni fognak rá” – jegyezte meg.

„Ezek a NATO legátfogóbb védelmi tervei a hidegháború vége óta. Korábban nem volt példa arra, hogy a NATO és a nemzeti védelmi tervek ilyen szorosan össze legyenek kapcsolva” – jegyezte meg az új védelmi tervekről Bauer.

Hangsúlyozta, hogy a szövetségesek most aktívan dolgoznak az új védelmi tervek megvalósításán, és felhívta a figyelmet, hogy katonai szempontból még több lépést kell megtenni ahhoz, hogy a NATO kollektív védelme elérje a kívánt szintet.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »