Vége a streamingháborúnak – mi lesz a következő?

Kijelenthetjük, hogy a legnagyobb média- és szórakoztatóipari cégek közötti versenyfutás a streaming-előfizetők számának növeléséért véget ért. A résztvevők persze még mindig nagy játékosok, éppen csak már nem törekednek a győzelemre.

Mára egyértelművé vált, hogy a legnagyobb média- és szórakoztatóipari vállalatok olyan világban működnek, ahol a streaming előfizetők számának jelentős növekedése egyszerűen már nem létezik.

Sőt mi több, a Disney például nemrég bejelentette, hogy kiemelt streaming szolgáltatása, a Disney+ 4 millió előfizetőt veszített az év első három hónapjában, így a vállalat összes streaming előfizetője 161,8 millióról 157,8 millióra csökkent. A Netflix az első negyedévben 1,75 millió fővel bővítette előfizetői számát, amivel globálisan 232,5 millióra nőtt, míg a Warner Bros. Discovery 1,6 millió előfizetővel bővült és így 97,6 milliónál tart.

A jelenlegi narratívában minden arról szól, hogy nyereségessé tegyék a streaminget:

  • a Warner Bros. Discovery a múlt héten jelentette be, hogy az amerikai közvetlen fogyasztói üzletág 50 millió dolláros nyereséget ért el a negyedévben, és idén is nyereséges marad;
  • a Netflix streaming üzletága a világjárvány idején vált nyereségessé;
  • a Disney pedig szerdán közölte, hogy streaming szolgáltatásának vesztesége 659 millió dollárra csökkent a 887 millióról.

Ez részben az olyan lépések eredménye, hogy a Netflix visszafogta a tartalmi kiadások növekedését, a Warner Bros. Discovery és a Disney pedig több ezer munkahely megszüntetését és több milliárd dolláros tartalmi kiadáscsökkentést jelentett be az elmúlt hónapokban.

A kisebb szereplők között mindazonáltal még mindig látszik némi növekedés: az NBCUniversal Peacock 2 millió előfizetőt szerzett az elmúlt negyedévben, így 22 millió előfizetővel rendelkezik, a Paramount Global pedig 4,1 millió előfizetővel bővült az elmúlt három hónapban, így már 60 millió előfizetőnél tart.

A kulcskérdés azonban nem annyira a növekedési számokkal, hanem inkább a növekedési számokra adott befektetői reakciókkal áll szoros kapcsolatban. Erre jó példa, hogy a Paramount Global a múlt héten egy nap alatt 28%-ot esett, miután a vállalat bejelentette, hogy készpénzmegtakarítás céljából részvényenként 25 centről 5 centre csökkenti az osztalékot.

A Disney első negyedéves csökkenése az előfizetők számában főként indiai streaming-szolgáltatásának, a Disney+ Hotstar-nak köszönhető. A vállalat azonban láthatólag nem bánja, hogy ezek a felhasználók kiestek, ugyanis a Disney+ Hotstar előfizetők az elmúlt negyedévben havonta 59 centes bevételt hoztak, szemben az előző negyedévi 74 centes bevétellel.

A Disney egyúttal azt is bejelentette, hogy még ebben az évben megemeli reklámmentes Disney+ szolgáltatásának árát. A cég egy felhasználóra jutó átlagos bevétele az amerikai és kanadai előfizetők esetében 20%-kal nőtt a legutóbbi negyedévben, miután tavaly is áremelést jelentettek be.

Hogyan tovább?

Az árak emelése és a költségek csökkentése nem túl jó növekedési stratégia, de – ahogy ezt fentebb kifejtettük – nem is feltétlenül ez a vállalatok célja. Talán az olcsóbb hirdetési szintekkel és a Netflix küszöbön álló jelszómegosztási szigorításával egy kicsit visszatér a lendület, de nagyon valószínűtlen, hogy a növekedés valaha is visszatér a világjárvány és a tömeges streaming kezdeti éveiben látott szintre.

Ez azt jelenti, hogy a média- és szórakoztatóiparnak hamarosan új növekedési területet kell keresnie. A legkézenfekvőbb jelölt a játékipar – a Netflix egyébként már el is indított egy (még gyerekcipőben járó) videojáték-szolgáltatást.

És bár a Disney a legutóbbi költségcsökkentések részeként pont hogy bezárta metaverzum-részlegét, a szellemi tulajdona és a játékipar összeházasítása kézenfekvőnek tűnik. Így például könnyen elképzelhető, hogy a Disney olyan cégeket vásárol meg, mint az Epic Games – amely a Fortnite tulajdonosa -, és a játékokon keresztül felépít egy interaktív univerzumot.

Persze mindez még csak spekuláció, de kíváncsian várjuk, mi lesz a médiacégek újabb nagy dobása…

Forrás: CNBC

Hozzászólások ()

Friss hírek

50 forint lesz a visszaváltható palackok és fémdobozok betétdíja

A tervek szerint kötelező átvételt írnak elő a 400 négyzetmétert meghaladó eladótérrel rendelkező élelmiszer-értékesítőknek, forgalmazóknak az ezer főnél nagyobb népességű településeken. A visszaváltási díj 50 forint lesz az egyszeri felhasználásra alkalmas csomagolások, és a gyártók által meghatározott összegű a többször használható csomagolások esetében.

Read More »

Az EU a magyarok és a lengyelek nélkül is továbbviszi a migrációs paktumot

Nancy Faeser német belügyminiszter megerősítette, hogy a Tanácsban politikai megállapodás született csütörtökön az úgynevezett válságrendeletről. Magyarország és Lengyelország jelezte, hogy nem áll mellé, rajtuk kívül más állam nem nyilvánított negatív véleményt. Ebben a tekintetben feltételezzük, hogy ez a politikai megállapodás érvényes. - jelentette ki.

Read More »