Nem sikerült megbuktatni a francia kormányt

Elbukott hétfőn a francia nemzetgyűlésben a kormánnyal szembeni mindkét bizalmatlansági indítvány, amelyeket a nyugdíjreform parlamenti szavazás nélküli elfogadását követően a centrista és korábbi kormánypárti képviselőkből álló, független LIOT csoport és öt ellenzéki – elsősorban baloldali – frakció, valamint a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés kezdeményezett.

A bizalmatlansági indítvány elfogadásához a nemzetgyűlés tagjainak abszolút többségére van szükség, ami 287 szavazatot jelent. A kormány megbuktatását célzó első, baloldali javaslatot 278 képviselő, a Nemzeti Tömörülés indítványát pedig 94-en szavazták meg.

Emmanuel Macron francia államfő múlt csütörtökön döntött úgy, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot – amely a nyugdíjkorhatár felemelését irányozza elő 62-ről 64 évre -, miután a nemzetgyűlésben nem volt elegendő többség a törvénytervezet elfogadásához. A francia alkotmány 49.3-as cikke alapján egy tervezet a parlament által elfogadottnak tekintendő, amennyiben a miniszterek többsége hozzájárul a szavazás megkerüléséhez, és azt követően bizalmatlansági indítvánnyal 24 órán belül nem mozdítják el a kormányt.

Az ötödik köztársaság alkotmányának 1958-as elfogadása óta a francia vezetés századik alkalommal – az Élisabeth Borne vezette kormányzat pedig 11. alkalommal – alkalmazta ezt a megoldást.

A bizalmatlansági indítványok elutasítása azt jelenti, hogy a nyugdíjreformot a parlament véglegesen elfogadta, annak hatályba lépését a köztársasági elnök hirdeti ki. Macron a tervek szerint néhány napon belül nyilatkozatot tesz a reformról.

A mérleg nyelve a nyugdíjreform támogatását illetően és a bizalmatlansági indítványok szavazásánál is a jobbközép Köztársaságiak 61 tagú frakciója volt, ahonnan legalább harminc képviselő szavazatára is szükség lett volna a kormány megbuktatásához. Bár a pártvezetés támogatta a nyugdíjreformot, és a bizalmatlansági indítványok elutasítását kérte a frakciótól, a jobbközép képviselők egy jelentős része megszavazta a többpárti baloldali indítványt, így a kormány alig kilenc szavazattal menekült meg a bukástól.

„Ez a kormány már halott a franciák szemében” – mondta a vártnál szorosabb eredményt követően Mathilde Panot, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország nemzetgyűlési frakcióvezetője.

A szavazást megelőző kétórás feszült vitában Charles de Courson, az első bizalmatlansági indítványt beterjesztő LIOT csoport képviselője „a demokrácia megcsúfolásának” nevezte azt, hogy Emmanuel Macron a nemzetgyűlési szavazás megkerülése mellett döntött, s igazságtalannak nevezte a nyugdíjreformot. Szerinte a korhatár megemelése „kiélezte a feszültségeket, az állampolgárok dühét és aggodalmait”.

  • Fokozódik az elégedetlenség

A parlamenti szavazás megkerülése csütörtökön újabb lendületet adott a két hónapja tartó utcai tiltakozásoknak és a stratégiai ágazatokban két hete kezdődött gördülő sztrájkoknak. Január 19-e óta a szakszervezetek nyolc alkalommal szerveztek országos tiltakozónapokat százezrek részvételével, s most csütörtökre hirdették meg a kilencedik felvonulást, egyúttal a rendbontások elkerülésére kérték a tiltakozókat.

Az ellenzők elsősorban azért tartják igazságtalannak a tervezetet, mert a teljes összegű nyugdíjért kötelező 43 éves szolgálati időt és a 64 éves nyugdíjkorhatárt egyszerre kívánja érvényesíteni, s így a fizikai munkakörökben dolgozók számára hátrányosabb lesz a jelenlegi rendszernél.

A felmérések szerint a franciák 70 százaléka támogatja a tiltakozást, és 60 százalékuk egyetért a stratégiai szektorok sztrájkjával is, kétharmaduk pedig felháborodott azon, hogy az államfő megkerülte a nemzetgyűlési szavazást.

A francia nyugdíjreform elleni 8. tiltakozónap. Kép forrása: Flickr

Spontán tiltakozások törtek ki

Hétfő este több francia nagyvárosban incidensekkel kísért spontán tiltakozások voltak, miután a nemzetgyűlés nem szavazta meg a kormány megbuktatását célzó két bizalmatlansági indítványt.

A fiatalokból álló kisebb-nagyobb csoportok országszerte kukákat borogattak és gyújtottak fel, barikádokat emeltek, és megdobálták a helyszínre érkező rendőröket.

Párizsban először néhány száz ember tiltakozott a radikális baloldali Engedetlen Franciaország képviselőinek kíséretében a nemzetgyűlés közelében található Vauban téren, mielőtt a rendőrség könnygázt vetett be a tömeg oszlatására. Eközben a főváros más pontjairól is jelentések érkeztek arról, hogy fiatalokból álló csoportok kukákat gyújtottak fel és összetűztek rendőrökkel, egyebek mellett az Opéra környékén és a Chatelet térnél.

A francia hírtelevíziók helyszíni tudósításai szerint a tiltakozók bérelhető elektromos rollereket és kerékpárokat borogattak fel, kukákat gyújtottak fel, és macska-egér harcot játszottak a helyszínre érkező rendőrökkel, akik számos alkalommal könnygázt vetettek be. Rendőrségi források szerint éjfélig 142 embert állítottak elő a fővárosban. A megmozdulásokban mintegy 2 ezer fiatal vett részt.

Az AFP hírügynökség szerint hasonló jelenetek történtek más francia nagyvárosokban is.

Forrás: MTI / Kitekintő

Hozzászólások ()

Friss hírek