A vártnál nagyobb lett az európai GDP-növekedés

A 19 euróövezeti ország gazdasága 0,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest – derül ki az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának szerdán közölt végleges adataiból. A november közepén ismertetett előzetes adat kisebb, 0,2 százalékos negyedéves szintű növekedésről szólt.

Éves viszonylatban az euróövezeti országok GDP-je a szeptember végével záródott három hónapban 2,3 százalékkal nőtt, nagyobb mértékben a korábban becsült 2,1 százaléknál. Az idei második negyedévben az eurózóna GDP-növekedése negyedéves összevetésben 0,8 százalék, éves összevetésben pedig 4,1 százalék volt.

A 27 EU-tagország GDP-je a harmadik negyedévben negyedéves viszonylatban a korábban becsült 0,2 százaléknál jelentősebben, 0,4 százalékkal nőtt a második negyedévi 0,7 százalékos bővülés után. Az éves növekedés 2,5 százalék volt a szerdán ismertetett végleges adat szerint, nagyobb a becsült 2,4 százaléknál.

Negyedéves összevetésben a legnagyobb gazdasági növekedés Írországban volt 2,3 százalékkal, továbbá Cipruson, Máltán és Romániában egyaránt 1,3 százalékkal. A legnagyobb csökkenés Észtországban (-1,8 százalék), Lettországban (-1,7 százalék) és Szlovéniában (-1,4 százalék) volt.

A GDP változása országonként – forrás: Eurostat

A fogyasztói kiadások az euróövezetben a harmadik negyedévben 0,9 százalékkal nőttek a második negyedévhez képest, az EU-ban 0,7 százalék volt a bővülés.

Az eurózónából 1,7 százalékkal, az EU-ból 1,9 százalékkal nőtt az export, míg az euróövezetben 3,4 százalékkal, az EU-ban pedig 3,2 százalékkal emelkedett az import.

Az Eurostat honlapján szereplő adatok szerint Magyarország GDP-je a harmadik negyedévben negyedéves szinten 0,4 százalékkal csökkent, éves összevetésben pedig 4,1 százalékkal nőtt.

Az Eurostat az eurózóna és az EU foglalkoztatásának harmadik negyedévi alakulásáról is közöl adatokat szerdán. A végleges számítások szerint az euróövezetben 0,3 százalékkal, az EU-ban 0,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma a második negyedévhez képest, az euróövezetben és az EU-ban egyaránt 0,3 százalék volt a bővülés.

A foglalkoztatás területén a legnagyobb növekedés Spanyolországban volt 1,4 százalékkal, amelyet Málta és Ciprus követett egyaránt 1 százalékkal a második negyedévvel összevetve. A legnagyobb csökkenést Finnországban (-0,8 százalék), Romániában (-0,6 százalék) és Lengyelországban (-0,4 százalék) jegyezték fel.

A foglalkoztatás területén Magyarországon 1,5 százalékos növekedést jegyeztek fel éves szinten az idei harmadik negyedévben, negyedéves összevetésben nem volt változás.

Forrás: MTI / Eurostat

Hozzászólások ()

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »