Marad a demokrata többség az amerikai szenátusban

A demokraták megőrizték többségüket az amerikai szenátusban, miután a szavazatok túlnyomó többségének összesítése után jelöltjük meggyőző vezetésre tett szert Nevada államban, ahol a kormányzóválasztáson ugyanakkor a demokrata vezetőt republikánus váltja.

Az Egyesült Államok törvényhozásának felsőházába Catherine Cortez-Masto került be, megelőzve a republikánus Adam Laxalt Nevada államból. A szavazatok 94 százalékának összegzése után a republikánus jelölt még 900 szavazatos előnyben volt, a 97 százalékos feldolgozottság után viszont szombaton este a demokrata politikus már mintegy 4 ezer szavazattal vezetett, ami azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel megnyerte a választást az államban.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a 100 tagú szenátusban a demokraták már 50 biztos hellyel rendelkeznek, így a Georgia államban decemberben megismételt választás eredményétől függetlenül megőrzik többségüket, ugyanis a szenátusban a demokrata párti alelnök, Kamala Harris döntő szavazattal rendelkezik 50-50 fős republikánus-demokrata szavazategyenlőség esetén is.

https://www.instagram.com/p/Ck4o786umWY/

Nevada állam kormányzóválasztásán ugyanakkor az eddigi, demokrata párti kormányzó Steve Sisolak alulmaradt Joe Lombardo  republikánus jelölttel szemben.

Forrás: MTI / Bloomberg

Hozzászólások ()

Friss hírek

50 forint lesz a visszaváltható palackok és fémdobozok betétdíja

A tervek szerint kötelező átvételt írnak elő a 400 négyzetmétert meghaladó eladótérrel rendelkező élelmiszer-értékesítőknek, forgalmazóknak az ezer főnél nagyobb népességű településeken. A visszaváltási díj 50 forint lesz az egyszeri felhasználásra alkalmas csomagolások, és a gyártók által meghatározott összegű a többször használható csomagolások esetében.

Read More »

Az EU a magyarok és a lengyelek nélkül is továbbviszi a migrációs paktumot

Nancy Faeser német belügyminiszter megerősítette, hogy a Tanácsban politikai megállapodás született csütörtökön az úgynevezett válságrendeletről. Magyarország és Lengyelország jelezte, hogy nem áll mellé, rajtuk kívül más állam nem nyilvánított negatív véleményt. Ebben a tekintetben feltételezzük, hogy ez a politikai megállapodás érvényes. - jelentette ki.

Read More »