Megjelent az észak-afrikai és közel-keleti régió biztonsági kihívásaival foglalkozó tanulmánykötet, a Válságtól válságig

A Külügyi Műhely Alapítvány gondozásában jelent meg a Válságtól válságig c. tanulmánykötet, melynek célja, hogy az észak-afrikai és közel-keleti régió biztonsági kihívásairól mutasson be egy-egy esettanulmányt junior és tapasztalt kutatók tollából egyaránt.

A kötet szerkesztői, Dudlák Tamás és Tóth Zoltán Balázs által jegyzett tanulmánykötetben 11 tudományos értékű írás látott napvilágot, amely egyetemi hallgatók, kutatók, oktatók, illetve a téma iránt komolyabban érdeklődők számára megfelelő kiindulási alapot jelenthet ismereteik további bővítésében, esetlegesen azokra ráépülő kutatások folytatására.

A tanulmánykötet egy jól lehatárolható, mintegy tíz éves időszakra szűkítette a vizsgálandó témaköröket. A kezdeti szakaszhatárt az „arab tavasz” forradalmi és megmozdulási hullám jelenti, amely nagyívű változásokat eredményezett számos országban – lásd, megdönthetetlennek hitt rezsimek omlottak össze rövid időn belül, új belső fegyveres konfliktusok bontakoztak ki, átalakult a régió hatalmi-biztonsági dinamikája, stb.. A záró szakaszhatárt pedig a COVID-19 pandémia jelenti, amely globális szinten fejtette ki negatív hatásait, ugyanakkor az észak-afrikai és közel-keleti régió fejlődési ívét is befolyásolta.

Az „arab tavasz” közvetlen és közvetett hatásaiból fakadóan számos új és kiújult konfliktus, kihívás jellemezte az észak-afrikai és közel-keleti régiót, amelyek továbbgyűrűzései a napjainkig meghatározzák az itt fekvő országok fejlődési ívét. Ezen folyamatok áttekintéséhez szükség van arra, hogy az adott kihívás, konfliktus, a lehetőség szerint minél több aspektusból kerüljön megvizsgálásra, és így a Válságtól válságig c. tanulmánykötet is arra vállalkozik, hogy a különböző kutatók szemüvegén keresztül mutassa be egy-egy jelenség értelmezését.

 

A tanulmánykötet az alábbiak szerint épül fel:

Az észak-afrikai régió biztonsági kihívásaival foglalkozó írások (5 darab):

– Biró Dávid: Pozíciószerzés, kihívások, eredmények és tanulságok – Törökország jelenléte Líbiában
– Daher Rashed: Túl nagy a bukáshoz? Egyiptom vízügyi politikájának kihívásai
– Krajcsír Lukács: Egy régi-új konfliktus újratöltve – A kiújult algériai–marokkói viszályhoz vezető út
– Majorosi Ádám: Az egyiptomi terrorellenes műveletek áttekintése a 2010 és 2020 közötti időszakban
– Prantner Zoltán – Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar: Harc a Nílus vizéért: nemzeti érdekek, diplomáciai viták, lehetséges következmények

A közel-keleti országokkal foglalkozó írások (5 darab):

– Mousa Aida Zsófia: Demokrácia vagy stabilitás: a Palesztin Nemzeti Hatóság belső tendenciái a 2010 és 2020 közötti időszakban
– Palotai Mónika: Fenyegetés vagy partner? – Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) tagállamai és Kína kapcsolata
– Prantner Zoltán: Egyszer fent, egyszer lent: az al-Kaida az Arab-félszigeten jemeni tapasztalatai a 2011-es „arab tavasz” után
– Solymári Dániel: A humán biztonság kérdése és a pragmatikus, helyzetfüggő szolidaritás gyakorlati lehetősége Szíriában – Térségbeli kihívások az egyénre fókuszáló segélyezés vonatkozásában
– Tárik Meszár: Az Irakban élő etnikai és vallási kisebbségek helyzete az Iszlám Állam terrorszervezet fennhatósága alatt és kiűzését követően

Kitekintés (1 darab):
– Barati András: Alapítványok (bonyâdok) az Iráni Iszlám Köztársaságban: Reżâ imám mauzóleumának (Âstân-e Qods-e Rażavi) gazdasági tevékenységéről

A teljes tanulmánykötet a Külügyi Műhely Alapítvány honlapjáról érhető el, illetve korlátozott számban nyomtatott példányban a különböző magyarországi könyvtárakban is.

A kiadvány a NEAE-KP-1-2021/1-000279 azonosítószámú projekt keretében valósulhatott meg az alábbi támogatóknak köszönhetően:

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »