Ma már számtalan “leghatásosabb méregtelenítőkúrát” ígérő cikk kering az interneten, ám nem mindegyik szolgál valóban hasznos információkkal.
Egy tisztítókúrát ugyanis többféleképpen is el lehet végezni, de a béltisztítás mindegyiknél az első és legfontosabb lépés lenne.
A méregtelenítés és a béltisztítás egy és ugyanaz?
Ha a legegyszerűbben szeretnénk megragadni a dolog lényegét, akkor azt mondhatjuk, hogy “nem minden méregtelenítés jelent béltisztítást, de minden béltisztítás méregtelenít.” Vagyis a béltisztítás valóban egy fontos méregtelenítésre alkalmas folyamat, de nem a komplett tisztítókúrát jelenti, hanem annak csak egy részét. A teljes megtisztuláshoz ugyanis nemcsak a bélrendszert kell tehermentesíteni.
A béltisztítás szerepe a méregtelenítésben
Most, hogy ezt a félreértést tisztáztuk, nézzük meg, miért fontos a bélrendszer megtisztítása! Ebből a szempontból kiemelt a vastagbél szerepe, ugyanis számos fontos feladatot lát el. Az elfogyasztott ételek megemésztésére a szervezetnek 24-48 órára van szüksége, melyből a táplálék 2-3 óra alatt áthalad a gyomron és a vékonybélen, a többi időt pedig a vastagbélben tölti.
Itt történik többek között a tápanyagok felszívódása is, valamint rengeteg olyan hasznos baktérium lakozik benne, amelyek a vitaminszintézisért felelősek. Ha az érzékeny bélflóra károsodik, az az immunrendszerre is negatív hatással van, hisz gyengíti a szervezet védekezőképességét, így fogékonyabbá válunk a betegségekre.
Az egészségtelen életmódnak köszönhetően pedig rengeteg olyan káros anyagot viszünk be a szervezetünkbe, melyek felhalmozódnak a vastagbélben, gátolják a hasznos tápanyagok felszívódását, és egy sor kellemetlen tünetet okozhatnak. A méregtelenítést tehát mindig egy alapos béltisztítással ajánlott kezdeni, hisz a vastagbélben található a legtöbb méreganyag, amiktől meg kell szabadulni.
Ehhez többféle módszer is rendelkezésre áll, ha nem akarunk szigorú léböjtkúrát vagy egyéb drasztikusabb módszert alkalmazni, akkor kúraszerűen alkalmazzuk a Myrobalan béltisztító készítményeit, melyek kizárólag különféle gyógynövények hatóanyagait tartalmazzák. A program kíméletes, nem okoz hasmenést, és a zsúfolt életvitelbe is könnyedén beilleszthető.
Mit várhatunk a béltisztítástól?
Ahogy a toxikus anyagok ürülnek a szervezetből, fokozatosan megszűnnek az olyan, többnyire ismeretlen eredetű panaszok, mint például a puffadás, a székrekedés, a fáradékonyság, a fejfájás, és az emésztési zavarok. A hatás természetesen fokozható azzal, ha a kúra ideje alatt (és utána is) odafigyelünk a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásra.
A béltisztítással azonban még nincs vége a méregtelenítésnek, hiszen a vérben, a májban és a nyirokrendszerben is lehetnek toxinok, melyektől szintén ajánlott megszabadulni. Ha ez is megtörténik, akkor érezni fogjuk, hogy a szervezetünk szinte fellélegzik.
Fizetett tartalom (x)