Mégsem zárják ki az EGT-n kívüli szereplőket a lengyel médiapiacról

Megvétózta hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök a külföldi részesedésű média működéséről szóló törvény módosítását, hivatkozva a jogszabály által kiváltott negatív bel- és külpolitikai visszhangra.

„Osztom honfitársaim többségének aggodalmait, hogy nincs szükségünk újabb nyugtalanító, megosztó ügyre” – jelentette ki az elnök, aki korábbi nyilatkozataiban már sejtetett döntésében Lengyelország szövetségesei iránti kötelezettségeire és az 1990-es lengyel-amerikai kereskedelmi szerződésre is hivatkozott.

A megvétózott törvénymódosítás célja az volt, hogy külföldi cégek csakis akkor kaphassanak médiaszolgáltatási engedélyt Lengyelországban, ha az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli jogi személyek részesedése nem haladja meg bennük a 49 százalékot.

Az államfő arra hívta fel a képviselőket, hogy „megfelelő” és „rendezett” megoldásokat fogadjanak el a külföldi tulajdonú médiáról. Az új, lehetőleg a politikai törésvonalak áthidalásával elfogadandó megoldásoknak korlátozniuk kell a külföldi tulajdonosok részesedését, de nem visszamenőleg, hanem csak a jövőre szólóan – foglalt állást az államfő.

A külföldi részesedés korlátozását a lengyelországi médiában Andrzej Duda egyébként „értelmes megoldásnak” nevezte, hivatkozva az ilyen jellegű franciaországi, németországi és amerikai jogszabályokra is.

A szeptember elején az ellenzéki többségű szenátus által elutasított, december 17-én a szejmben viszont megszavazott, az államfő által most megvétózott előírásokat többen az amerikai tulajdonú, ellenzéki beállítottságú TVN24 hírtelevízió ellen irányuló lépésként értelmezték. A TVN tulajdonosa, az amerikai Discovery Csoport „a szabad média ellen elkövetett példátlan támadásnak” minősítette a jogszabályt, amely december közepén utcai tiltakozásokhoz is vezetett Lengyelországban.

Az államfői vétóra reagálva Tomasz Grodzki, a fő ellenzéki erőt, a Polgári Platformot (PO) képviselő szenátusi elnök a Twitter közösségi fiókján megköszönte a tüntetések résztvevőinek, hogy „kiálltak a szólásszabadság védelmében”. Elégedettségének adott hangot hétfői nyilatkozatában Donald Tusk, a PO elnöke, Bix Aliu, az Egyesült Államok varsói nagykövetségének ügyvivője, valamint a TVN képviselője, Mikolaj Sowinski ügyvéd is.

Az államfői vétókat a lengyel jog értelmében a szejm elutasíthatja, ehhez azonban a képviselők háromötödös többségére lenne szükség a honatyák legalább felének jelenlétében, ilyen többséggel pedig a Jog és Igazságosság (PiS) jelenleg nem rendelkezik.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »