Tíz nap múlva megkezdődhet a szállítás az Északi Áramlat-2 első vezetékén

Befejeződtek az Északi Áramlat-2 gázvezetékpár első vezetékének csőfektetési munkálatai – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén tartott beszédében.

Közölte, hogy a legnagyobbrészt a tengerben lefektetett vezetékhez német oldalról is odaért a cső. „Meg kell emelni és össze kell hegeszteni őket. De maga a lefektetés befejeződött” – mondta.

Bejelentette, hogy a héten befejezték és gázzal töltötték fel a vezeték orosz szakaszát Szlavjakanszkaja kompresszorállomásig, a Gazprom így felkészült az Északi Áramlat-2 feltöltésére is, amelyen mintegy tíz nap múlva már meg is kezdődhet a szállítás. Közölte, hogy a második vezeték lefektetése még folyik, de a várakozásai szerint másfél-két hónapon belül befejeződik.

Mint mondta, a Gazprom készen áll a gázszállítás megindítására, a továbbiakban minden a német félen múlik. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai palagáz amellett, hogy „barbár módszerrel” – hidraulikus talajréteg-repesztéssel – termelik ki, 25 százalékkal drágább az orosznál, amely szerinte „környezetbarátabb, tisztább, olcsóbb, megbízhatóbb”, mint a tengerentúli kínálat. Emlékeztetett rá, hogy az Északi Áramlat-2 közvetlenül köti össze Oroszországot Németországgal, ezért a lehető legrövidebb útvonalon halad és a gáz tranzitjáért nem kell külön díjat fizetni.

Kijelentette, hogy Oroszország az elkövetkező évtizedben 50 milliárd köbméterrel szándékozik megnövelni európai gázexportját. Az ukrajnai tranzit jövőjéről azt mondta, hogy van lehetőség az ottani vezeték igénybe vételére a jelenlegi tranzitszerződés lejárta után is, de ehhez  szerinte „az kell, hogy Kijev akarja a normális gazdasági kapcsolatokat”.

Kifogásolta, hogy az ukrán fél folyamatosan emeli a tranzitdíjat, ami miatt csökken az útvonal vonzereje és úgy vélekedett, hogy „a monopólium rossz”, és hogy Kijev a jelenlegi 1,5 milliárd helyett akár 3-5 milliárd dollárt is kereshetne. Felidézte, hogy az ukrajnai csövön a jelenlegi évi 40 milliárd helyett csaknem 200 milliárd köbméter gáz haladt át.

Putyin szerint az Európába irányuló orosz gázexport az idén megint meghaladhatja a 200 milliárd köbmétert. Közölte: Oroszország fontolóra vette, hogy dollár helyett euróban és nemzeti devizában fogadja el az ellenértékét.

Az Északi Áramlat-2 egy 9,5 milliárd eurós projekt, amelynek keretében két új, összesen évi 55 milliárd köbméter – a már meglévő vezetékpárral azonos – szállítási kapacitású vezetékkel bővül a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlat-1. Nyomvonala az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig tart, hossza mintegy 1200 kilométer.

Az ukrán védelmi tanács vezetője: az Északi Áramlat-2 építése még eltart egy darabig

Az Északi Áramlat-2 gázvezeték befejezéséhez még több kilométer csövet le kell fektetni, teszteket kell elvégezni, számos dokumentumot kell aláírni környezetvédelmi intézményekkel, és ezekhez Oroszországnak még „több mint egy napra lesz szüksége” – jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára pénteki kijevi sajtótájékoztatóján.

Danyilov hangsúlyozta: az ukrán diplomaták minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megállítsák az orosz gázvezeték beindítását. Szavai szerint ez Ukrajnán kívül több más országnak, köztük Lengyelországnak is az érdeke.

Kijelentette, hogy ugyanakkor nehéz az Északi Áramlat-2-t akadályozni, mert vannak Európában olyan „nagy játékosok”, akik érdekeltek az együttműködésben Oroszországgal. „Ezek Németország és Franciaország, amelyek az Oroszországi Föderáció közvetlen politikai és gazdasági partnerei, ami Ukrajna számára nagyon kellemetlen … Együttműködünk velük, megvannak a maguk érvei, nekünk megvannak a sajátjaink. A mi gázszállítási rendszerünk kellően kiegyensúlyozott, hogy mindent biztosítani tudjon. Amikor viszont ők a pénzt teszik az első helyre, és nem az embereket és a demokráciát, akkor ezt az egész világnak el kell mondanunk” – fogalmazott az RNBO titkára.

  • Kapcsolódó:

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »