Történelmi mélyponton az EU és Törökország kapcsolata

Ha Törökország nem változtat az irányvonalán, akkor az Európai Bizottságnak hivatalosan is az ország csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztését kellene javasolnia – szögezték le az Európai Parlament (EP) képviselői szerdán, a brüsszeli plenáris ülésükön elfogadott állásfoglalásukban.

A 480 szavazattal, 64 ellenszavazat és 150 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők hangsúlyozták: az Európai Unió és Törökország közötti viszony olyan mértékben megromlott, hogy Brüsszelnek alapvetően át kell értékelnie a kapcsolatait Ankarával.

Véleményük szerint a török kormány az elmúlt években eltávolodott az uniós értékektől és normáktól, ennek következtében a két fél közötti kapcsolatok történelmi mélypontra jutottak. A képviselőket különösen a jogállamiság törökországi állapota és az alapvető jogok helyzete aggasztotta. Kijelentették: nem független az igazságszolgáltatás, megszilárdult a tekintélyelvű elnöki rendszer, és „a hatalom továbbra is kiugró mértékben az elnökség kezében összpontosul”.

Aggasztónak nevezték Törökországnak az EU egyes tagállamaival, különösen Görögországgal és Ciprussal szemben megnyilvánuló, konfrontatív és ellenséges külpolitikáját. Bírálták Ankara szíriai, líbiai és hegyi-karabahi szerepvállalását, és kijelentették: Törökországnak el kellene ismernie az örmény népirtást, amely utat nyithatna a török és az örmény nép megbékélése felé.

A képviselők ugyanakkor megállapították, hogy Törökország kulcsszerepet játszik tágabb környezete stabilitásának biztosításában, és elismerték az uniós diplomácia hatékony párbeszéd kialakítására irányuló erőfeszítéseit. Arra emlékeztettek, hogy Törökország csaknem négymillió menekült, közülük közel 3,6 millió szír számára nyújt menedéket. Elismerték a török erőfeszítéseket, és kérték az Uniót, hogy továbbra is biztosítsa a szír menekülteknek és az őket befogadó török közösségeknek szükséges támogatást. Elfogadhatatlannak nevezték ugyanakkor, ha a bevándorlókat és a menekülteket politikai befolyásszerzésre és zsarolásra használják.

Az EP-képviselők végezetül felszólították az illetékes török hatóságokat, hogy azonnal és feltétel nélkül bocsássák szabadon az összes jogvédőt, újságírót, ügyvédet, egyetemi tanárt és mindenki mást, akit megalapozatlan vádak alapján tartanak fogva.

  • Kapcsolódó:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »