Az 5 százalékot is elérheti idén a magyar GDP növekedése

Az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz mérve a nyers adat szerint 2,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,0 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben – közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez viszonyított 1,9 százalékos növekedéshez leginkább az ipar, a pénzügyi, biztosítási tevékenység, valamint az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá – közölte első becslésében a KSH. Az elemzők az előző negyedévhez mérve 0,3 százalékos, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,7 százalékos visszaesésre számítottak.

Az uniós összehasonlításban számításba vett, minden egyszeri tételtől megtisztított, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adat szerint az idei első negyedévi GDP volumene 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, amikor 2,1 százalékos volt a növekedés. Ugyanez a mutató a tavalyi második negyedévben 13,3 százalékos, a harmadikban 5,3 százalékos és negyedikben 3,9 százalékos csökkenést mutatott.

A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt úgynevezett évesített index 7,7 százalékos növekedést jelez az első negyedévben. Az évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított aktuális negyedéves változás négy negyedévig folytatódna. Az évesített index váratlan visszaesés hatására hamarabb csökken, és a kilábalás folyamatát jobban követi, mint az előző év azonos időszakához viszonyított, szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott volumenindex – jegyezte meg a KSH.

A negyedéves GDP-adathoz fűzött lábjegyzetben a hivatal figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a gazdasági környezetben olyan, gyors változásokat okozott, amelyek az adatminőségre, a becslési módszerek eredményességére és a szezonalitásra egyaránt hatással vannak, ezért a szokásosnál jelentősebb mértékben befolyásolhatják a későbbi revíziók nagyságát. Az első negyedévi GDP részletes adatait június 1-én közli második becslése alapján a KSH.

Az első negyedévi GDP-adat a legderűlátóbb elemzőket is meglepte. A negyedéves alapon mért növekedés az Európai Unió egyik, ha nem a legdinamikusabb mutatója lehet, és azt mutatja, hogy sokkal nagyobb kilábalási potenciál van a gazdaságban, mint azt várták – így kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott előzetes jelentését az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az első negyedéves GDP-növekedés és a vártnál mérsékeltebb éves visszaesés azt is jelenti, hogy a magyar gazdaság a vártnál korábban, már a nyár előtt elérheti a válság előtti gazdasági teljesítményt. Vélhetően az ipar és az építőipar hozzáadott értéke is jóval nagyobb mértékben bővült, mint azt a havi termelési mutatók jelezték.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágnak vezetője szerint a vártnál jóval kedvezőbb első negyedévi GDP-adat mutatja a gazdaság vártnál jobb ellenálló- és újraindulóképességét is, ami azt eredményezheti, hogy a gazdasági növekedés az év egészét tekintve a korábban becsültnél nagyobb, 5 százalék körüli lehet.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

REPowerEU: itt az EU terve, hogy miként válhatunk le mielőbb az orosz gázról

Az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség felszámolására energiatakarékosságot - egyebek mellett a háztartások energiafogyasztásának csökkentését - szorgalmazza az Európai Bizottság szerdán bemutatott REPowerEU című javaslatában, amely a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó közös európai fellépésre vonatkozik.

Read More »

Mit tud egy modern ceruza? (x)

Az érintőképernyők szép lassan beszivárogtak az életünk minden részére. Ott vannak mindennapjainkban a telefonjainkon, táblagépeinken, éttermekben rendelésnél vagy akár a bankban készpénzfelvételnél is.

Read More »