Hivatalosan is törölték a második elnökjelölti vitát az USA-ban

Az elnökjelölti vitákat szervező bizottság pénteken bejelentette: hivatalosan is törölte a második országos televíziós vitát Donald Trump elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden között. A Fehér Ház közben tudatta: Trump folytatja újraválasztási kampányát.

A második elnökjelölti vitát a floridai Miamiban tartották volna, de a koronavírus-járvány és Donald Trump vírusfertőzése miatt a szervezők a vitát virtuálisan, azaz interneten szerették volna lebonyolítani. Ebbe Joe Biden beleegyezett, de Donald Trump nem. Az elnök úgy fogalmazott: „nem vesztegeti az idejét” virtuális vitákra, mert azok szerinte „nem viták”.

„Most már látszik, hogy október 15-én nem lesz vita, így a bizottság a figyelmét az október 22-én tartandó elnökjelölti vitára összpontosítja” – fogalmaztak a szervezők.

Donald Trump pénteken igen aktív volt: rádiós és televíziós interjúkat adott, továbbá bejelentette, hogy hétfőn Floridában kampányol. A jobboldali Rush Limbaugh rádiós műsorában a betegségéről beszélt: kifejtette, hogy a kísérleti gyógyszerek nélkül talán még súlyosabb állapotba kerülhetett volna.

„Ma megkérdeztem az orvosokat, és azt mondták, hogy nagyon beteg is lehettem volna, éppen afelé tartottam” – fogalmazott Trump, amelynek átlagosan 10-15 millió hallgatója van. „Nem voltam a legnagyszerűbb formában” – mondta az elnök a megfertőződése utáni napokról.

Trump először beszélt részletesebben a betegségéről, eddig inkább pozitív üzeneteket igyekezett megfogalmazni, többször is hangsúlyozva, hogy „remekül van”. A Walter Reed katonai kórházban őt kezelő orvoscsoport és Sean Conley, a Fehér Ház orvosa is kedvező képet festett az állapotáról, igaz, Conley a kórházi kezelés után három nappal közölte, hogy az elnöknek rövid ideig kívülről adagolt oxigénre is szüksége volt.

Az amerikai elnököt október 2-án szállították kórházba, miután a megelőző napon koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak nála. Négy nap múltán tért vissza a Fehér Házba, ahol először nem az Ovális Irodában, hanem elkülönített helyiségben dolgozott.

A kórházban antitestkoktélt, vírusellenes Remdesivirt, szteroidot és más készítményeket kapott. Még csütörtök este kiadott közleményében a Fehér Ház orvosa kielégítőnek minősítette az elnök egészségi állapotát, és tudatta, akár már választási rendezvényeken is részt vehet.

Trump a rádióműsorban kifejtette: a kísérleti antitestkezelés – amelyben tíznél kevesebb amerikai részesült -, rendkívül hatékony volt, és igyekszik az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) figyelmébe ajánlani a készítményt, hogy mielőbb engedélyezze szélesebb körű alkalmazását sürgős esetekben. A gyógyszert két amerikai vállalat gyártja.

A Fox televíziónak adott interjújában péntek este Trump elmondta, hogy megcsinálták nála az újabb vírustesztet. Az eredményt azonban nem közölte. Azt is elmondta, hogy lezárult a kezelése a vírusellenes Remdesivirrel.

„Igazán erősnek érzem magam” – fogalmazott.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »