Irán segítése miatt szankcionált vállalatokat az USA

Washington újabb vállalatokat sújtott szankcióval, mert Iránt segítik, megkerülve az Irán ellen érvényben lévő amerikai embargót – jelentette be egymástól függetlenül kiadott közleményeiben az amerikai pénzügyminisztérium és a külügyi tárca csütörtökön.

A pénzügyminisztérium közleménye hat cégről tesz említést, valamennyit azzal vádolva, hogy segítették iráni petrolkémiai termékek szállítmányozását és forgalmazását. A vállalatok Iránban, az Egyesült Arab Emírségekben és Kínában vannak bejegyezve. Szankcióval sújtotta az amerikai kormányzat azt a Triliance Petrolchemical Co. nevű iráni vállalatot is, amelynek a termékeit forgalmazták.

A külügyminisztérium öt vállalat és három személy szankcionálását jelentette be. Valamennyien az iráni kőolajiparhoz kapcsolódó pénzügyi tranzakciókat bonyolítottak. A büntetőintézkedéseket egy abadáni kőolajfinomító, három kínai és egy emírségbeli vállalat ellen foganatosították – ezek egyike sem azonos a pénzügyminisztérium által szankcióval sújtott vállalatokkal.

A szankciók értelmében az érintettek esetleges amerikai vagyonát befagyasztják, illetve az amerikai üzleti élet szereplőinek megtiltanak minden üzleti kapcsolatot velük.

A külügyi közlemény kiadása után Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója a Twitteren azt írta:

„Iránnak fel kell hagynia azzal, hogy természeti erőforrásait a terrorizmus és a térség tönkretételének finanszírozására használja fel”.

  • Kapcsolódó cikkek:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »