Az USA szankcióval sújtotta az iráni távközlési minisztert

Washington pénteken szankcióval sújtotta Mohamed-Dzsavád Azari Dzsahromi iráni távközlési minisztert az iráni internet-szolgáltatás felfüggesztése miatt – jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.

Az elmúlt napokban az üzemanyagárak emelkedése miatt Irán több nagyvárosában kirobbant tüntetések idején az iráni vezetés felfüggesztette az internet-szolgáltatást az országban, s bár szerdán Haszán Róháni iráni elnök bejelentette, hogy sikerült véget vetni a tiltakozásoknak, az internet az ország legnagyobb részén változatlanul nem működik.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az amerikai pénzügyminisztérium indoklása szerint az internetszolgáltatás felfüggesztése „nyomásgyakorlási taktika” volt a kormányzat részéről, és a távközlési miniszternek szerepe volt – mint az amerikai közlemény fogalmaz – „az internet széles körű cenzúrázásában”.

„Az iráni vezetők tudják, hogy a szabad és nyitott internet leleplezi illegitim tevékenységüket, ezért megpróbálják cenzúrázni a hozzáférést az internethez, hogy elfojtsák a rendszerellenes megnyilvánulásokat” – fogalmazott a közleményben Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.

A büntető intézkedések értelmében a szankcióval sújtott személy esetleges amerikai bankszámláját vagy más vagyontárgyait befagyasztják, és nem veheti igénybe az amerikai pénzügyi rendszer szolgáltatásait sem.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön éjjel a Twitteren arra bíztatta az iráni tüntetőket, hogy küldjenek az Egyesült Államoknak videókat, fotókat és egyéb információkat a velük szembeni fellépésről, ahogyan fogalmazott: „a rezsim elnyomásáról”. A perzsa és angol nyelven közzétett mikroblog-bejegyzésben Pompeo közölte, hogy ezeket a beküldött információkat az Egyesült Államok nyilvánosságra hozza, és szankciókat foganatosít a visszaéléseket elkövetők ellen.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »