Valódi párbeszédet kér Barcelona polgármestere

Valódi, felelős, a nyilvánosság kizárásával folytatott politikai párbeszédre szólította fel a spanyol miniszterelnököt és a katalán elnököt Ada Colau, Barcelona polgármestere vasárnap, miután a városban hat napja tartanak a tüntetések és az erőszakos rendbontások.

A többször erőszakos rendbontásokba fordult tüntetéshullám azután kezdődött a katalán városokban, hogy hétfőn a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés miatt elítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt. Kilenctől 13 évig tartó szabadságvesztéssel sújtotta őket a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakkal végződött függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Barcelona polgármestere szerint érthetetlen, hogy míg a spanyol belügyminiszter és a katalán belügyi tanácsos együtt tud működni a tüntetések kezelésében és a rendőri szervek koordinálásában, a spanyol kormányfő és a katalán elnök nem képes ugyanerre. Véleménye szerint azonban a bebörtönzött katalán vezetők szabadon engedése nélkül nagyon nehéz lesz kiutat találni.

„Barcelona a béke városa” – jelentette ki a baloldali városvezető, aki kifogásolta, hogy a hatóságok gumilövedékeket használtak az összetűzések során, és a rendőri fellépés szakszerűségének kivizsgálását sürgette.

Az önkormányzat becslése szerint a városnak eddig legalább 2,5 millió euró kárt okozott a tüntetéseket kísérő vandalizmus.

Függetlenségi vezetők börtönbüntetése miatt tiltakozó tüntetők egy csoportja rendőrökkel csap össze Barcelonában 2019. október 18-án, a demonstrációk ötödik napján, amikor a függetlenségpártiak egynapos általános sztrájkot tartanak Katalóniában. A spanyol legfelsőbb bíróság kilenc katalán függetlenségi vezetőt zendülés miatt 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre ítélt. MTI/EPA/EFE/Enric Fontcuberta

Vasárnapra virradó éjjel is voltak összetűzések, de az erőszakos események csökkentek – összegezte Miquel Buch, a katalán kormány belügyi tanácsosa sajtótájékoztatóján. A korábbiakhoz képest jóval kevesebben, tizenegyen sérültek meg és 13 embert vettek őrizetbe. Mint mondta, mindez részben annak eredménye, hogy a rendőrség átvizsgálta az esti nagyszabású tüntetésekre érkezők hátizsákjait és elkobozta a tűzokozásra, támadásra alkalmas eszközöket. Másrészt annak köszönhető, hogy civil önkéntesek élőláncot alkotva a tüntetők és a rendőrök közé álltak.

A politikus ismét hangsúlyozta a tüntetések alapvetően békés jellegét. A múlt éjjel radikális fiatalok mintegy 150 fős csoportja randalírozott a városban – jegyezte meg és beszámolt arról is, hogy a rongálás mellett több üzletet is kifosztottak a múlt éjjel.

Az utcai megmozdulások vasárnap is folytatódnak; Quim Torra katalán elnök leváltását követelte Barcelonában az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, amelynek tüntetésén mintegy ezren gyűltek össze spanyol zászlókkal a katalán kormányzati palota előtt. Délutánra a spanyol kormány barcelonai képviseletéhez szerveznek tüntetést a legfelsőbb bíróság ítélete ellen tiltakozók.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »