Újraindulnak a tárgyalások Észak-Korea atommentesítéséről

Észak-Korea és az Egyesült Államok abban állapodott meg, hogy október 5-én szakértői szintű tárgyalásokat tartanak a nukleáris leszerelésről – idézte kedden Csö Szon Huj észak-koreai külügyminiszter-helyettes közleményét a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség.

A politikus úgy fogalmazott, hogy Észak-Korea képviselői készek szakértői szintű tárgyalásokat kezdeni, és várakozásai szerint ez felgyorsítaná az észak-koreai-amerikai kapcsolatokban tapasztalható kedvező folyamatokat.

A szakértői szintű tárgyalásokkal vége lenne a hónapokig tartó patthelyzetnek, amely Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kudarccal végződött második csúcstalálkozója után alakult ki, amelyet februárban tartottak Hanoiban. Ezen az amerikai fél azt követelte Phenjantól, hogy teljes mértékben számolja fel nukleáris arzenálját és ballisztikus rakétaprogramját, míg a kommunista ország a büntetőintézkedések enyhítését követelte ennek előfeltételeként. Trump és Kim harmadik, panmindzsoni csúcstalálkozójukon ugyan megegyeztek a tárgyalások újrakezdéséről, de azóta sem került sor hivatalos találkozóra a két ország tisztségviselői között.

Észak-Korea a közelmúltban ugyan hajlandóságot mutatott arra, hogy szakértői szintű tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államokkal, de közben a phenjani rezsim szócsövének tartott médiában olyan üzenetek voltak hallhatók, hogy Washingtonnak nagyobb rugalmasságot kell mutatnia.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a múlt hónapban azt mondta, hogy Washington kész tárgyalni észak-koreai illetékesekkel, ez szerinte fontos lenne, de John Bolton nemrégiben menesztett elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó arra figyelmeztetett hétfőn, hogy Észak-Koreának nem áll szándékában lemondani az atomfegyvereiről.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

Május végéig biztosan marad az árrésstop

Hétfőn lépett életbe az árrésstop, amely harminc termékkategóriában mintegy ezer alapvető élelmiszernél 10 százalékban maximálja a kiskereskedelmi árrés mértékét. Az árrésstopot minden élelmiszerre kiterjeszthetik, amennyiben a kereskedők más termékeken próbálják behozni a kieső nyereségüket.

Read More »
www.hegesztestechnika-webaruhaz.hu

Hasznos tippek okosóra választásához (x)

Manapság rengeteg gyártó verseng a vásárlók kegyeiért az okosórák piacán. Vannak olyan készülékek, amelyek elsősorban stílusos divatkiegészítőnek számítanak, más eszközök esetén viszont inkább a funkcionalitásra helyezik a hangsúlyt.

Read More »
https://optimuminfo.hu/

Valódi megoldás lehet a szemlencsecsere? (x)

Sok kérdés felmerülhet a szemlencse műtét kapcsán, így jogos a felvetés, hogy mit érdemes tudni erről az eljárásról. Mindezek mellett fontos tényező lesz az anyagi vonzat, de az biztos, hogy megéri a kiadást, hiszen a látásunkról van szó.

Read More »