_

Üzemanyagválság súlyosbítja a jemeni humanitárius helyzetet

Jelenleg olyan szintű üzemanyaghiány van a háború sújtotta Jemenben, amely miatt a járművezetők arra kényszerülnek, hogy napokig várakozzanak a benzinkutaknál kígyózó sorokban.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita felkelők, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által 2015 óta támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. 

Mondhatnánk, hogy az üzemanyaghiány csak egy újabb probléma a sok közül, következményei azonban messzemenőek. Erre ugyanis nem csak az autókhoz, hanem a vízszivattyúk és a kórházi generátorok működtetéséhez, valamint az áruk szállításához is szükség van egy olyan országban, ahol a konfliktus következtében több ezer ember meghalt, milliók váltak földönfutóvá, és a több mint 28 millió lakos többségét éhínség fenyegeti.

“Ez a jemeni nép egészére hatással van” – fogalmaz Nashwan Khaled , aki már két napja áll sorban, hogy üzemanyaghoz jusson Szanaában, a húszik fennhatósága alatt lévő fővárosban, ahol mára sok benzinkutat bezártak. A feketepiacon is lehet benzint venni, azonban itt csaknem háromszoros árat számolnak fel érte. A járművezetők ezért inkább választják a két vagy három napig tartó sorba állást” – fűzi hozzá.

“Az üzemanyaghiány tovább mélyíti az ország már amúgy is súlyos humanitárius helyzetét, és elfogadhatatlanul nagy szenvedéshez vezet” – mondja Sultana Begum, a Norvég Menekültügyi Tanács nevű független humanitárius szervezet képviselője.

Szanaa, 2019. szeptember 19.
Tüzelőfa kötegek közt megy egy férfi a jemeni főváros tűzifapiacán Szanaában 2019. szeptember 18-án. A polgárháború sújtotta országban a gázellátás hiánya miatt megnőtt a kereslet az alternatív tüzelőanyagok, köztük a tűzifa iránt.
MTI/EPA/Jajha Arhab

Ellenőrzés és bürokrácia

A húszi lázadók által ellenőrzött területekre irányuló import minden esetben szigorú ellenőrzéseken esik át a szaúdi koalíció részéről. A segélyszervezetek szerint a készletek akár hónapokig is állhatnak a kikötőkben és a frontvonal határain a bürokrácia miatt.

“Jelenleg nagyon rossz helyzetben vagyunk. Az üzemanyagot szállító hajókat biztonsági kockázatra hivatkozva nem engedik be Jemenbe, miközben pedig válság van” – magyarázza Ahmed Nasser jemeni lakos a benzinkútnál állva. “Egyszerűen mindenből hiány van az országban” – teszi hozzá.

2015-ben létrehozták az ENSZ Dzsibutiban működő ellenőrző és felülvizsgáló mechanizmusát, miután a koalíció megvádolta a húszikat, hogy iráni fegyvereket csempésznek be az ellenőrzésük alatt álló jemeni kikötőkön keresztül. Teherán és a lázadók persze következetesen tagadták a vádakat. A kikötőkbe történő belépéshez a hajóknak emellett a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a nyugati támogatású szunnita muszlim koalíció engedélyére is szükségük van.

A múlt héten Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának vezetője kijelentette: aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a behozatalt tovább bonyolítják a jemeni kormány új, kereskedelmi üzemanyagot érintő szabályozásai.

Elmondása szerint ugyanis a koalíció és a kormány 10 hajónak is megakadályozta, hogy összesen 163 000 tonnányi kereskedelmi üzemanyagot hozzon be Hodeida kikötőjébe – ez több, mint egy havi importnak megfelelő mennyiség. A Reuters hírügynökség által megkérdezett források szerint az elmúlt időszakban mindössze két hajónak engedélyezték a kikötést.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás