Jelentősen csökkent a kínai beruházások értéke Európában

Az első hat hónapban 80 százalékkal esett a kínai beruházások értéke Európában 2018 első feléhez képest – írja hétfőn közzétett féléves jelentésében az Ernst&Young tanácsadó cég.

Kína 2,4 milliárd dollár fektetett be európai vállalatokba az év első felében, beleértve 81 akvizíciót és részvénypakett vásárlást, de legtöbbjük igen kis volumenű üzlet volt – jegyzi meg az Ernst&Young. Kína nem hajtott végre egyetlen akvizíciót sem Németországban, és csak 505 millió dollárt fektetett be német vállalatokba, míg tavaly itteni befektetéseinek értéke elérte a 10 milliárd dollárt.

A tanácsadó cég úgy értékeli, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus, valamint a kínai gazdaság lehűlése volt a befektetések visszaesésének fő oka, de szerepe volt annak is, hogy Európában növekvő ellenérzéssel fogadják a kínai tőkét. Németország tavaly decemberben korlátozta a külföldi tőke behatolását, az új szabályok szerint a kormány megvétózhatja, hogy külföldi cégek 10 százaléknál nagyobb részesedést szerezzenek nemzetbiztonsági szempontból fontos vállalatokban.

Kína 2016-ban vállalatfelvásárlással rekordöszeget, 85 milliárd dollárt fektetett be Európában. Az ázsiai óriásnak kinyilvánított szándéka, hogy 2050-ig lehagyja Európát és Japánt a technológiai szektorban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »