Donald Tusk is támogatja von der Leyen jelölését

Ursula von der Leyen jelöltségének jóváhagyására kérte az Európai Parlamentet (EP) csütörtökön Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke – a jelenlegi német védelmi miniszter lenne Jean-Claude Juncker utódja az Európai Bizottság élén.

Az uniós tagországok állam- és kormányfői a hét eleji csúcstalálkozójukon több napos tanácskozás után a korábbi csúcsjelöltek – Manfred Weber és Frans Timmermans helyett – meglepetésre von der Leyent jelölték a brüsszeli testület elnökének. Tusk az EP strasbourgi plenáris ülésén felszólalva leszögezte: a főbb uniós intézmények vezetői tisztségeiben most először sikerült tökéletes nemi egyensúlyt elérni a jelöléseknél.

“Remélem, hogy ez ösztönözni fogja a képviselőtestületet a döntése meghozatalakor” – jelentette ki.

Strasbourg, 2019. július 3. Ursula von der Leyen német védelmi miniszter nyilatkozik az Európai Parlament strasbourgi épületében 2019. július 3-án. Az előző nap az Európai Tanács von der Leyent jelölte az Európai Bizottság elnökének. MTI/EPA/Patrick Seeger

A volt lengyel kormányfő hangsúlyozta, hogy bár nem a csúcsjelölti rendszer volt végül a meghatározó, demokratikus döntés született.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Egyesek szerint az Európai Parlament jelenti a valódi európai demokráciát, mások szerint viszont épp az Európai Tanács, a tagállami vezetők erős demokratikus felhatalmazása miatt. Valójában azonban nincs sok értelme az ilyen vitáknak, ugyanis mindkét intézmény demokratikus – mondta. Kiemelte, hogy időben sikerült tető alá hozni a tisztújítási kompromisszumot, sokkal gyorsabban, mint legutóbb, öt évvel ezelőtt.

Az EU-párti erők közül a jóváhagyást illetőleg leginkább vonakodó zöldpárti frakciónak Tusk azt üzente, hogy részvételük a döntéshozatalban egész Európának a hasznára válna.

Az EP várhatóan július közepén fog szavazni a német miniszter jóváhagyásáról, és egyes elemzők szerint szoros eredményre kell készülni. Ursula von der Leyen kevesebb mint 24 órával a kiválasztása után, szerda délután Strasbourgba látogatott, ahol részt vett az Európai Néppárt frakcióülésén, s egyéb megbeszéléseket is folytatott, csütörtökön pedig szülővárosában, Brüsszelben tölti a napot, ahol többek között Donald Tuskkal és Jean-Claude Junckerrel fog tárgyalni.

“Tisztában vagyok vele, hogy el kell nyernem, ki kell érdemelnem az Európai Parlament bizalmát, és ezért segítséget kérek abban, hogy egy csapat lehessünk” – mondta sajtóhírek szerint a tárcavezető a néppárti képviselőknek. Szerdai találkozójukról Juncker a Twitteren számolt be, “igazi európainak” nevezve von der Leyent.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

Pénz és remény nélkül tengetik életüket a dél-koreai fiatalok

Számunkra sem ismeretlen az a kifejezés, hogy valaki “ezüstkanállal a szájában született”. Ezen a metaforán elindulva, Dél-Korea fiataljai is eképpen fogalmazzák meg a társadalmi státuszukat, csak épp nekik a kevésbé szerencsésekre is van egy elterjedt kifejezésük: ők a “dirt spoon-ok”, azaz piszkos kanalak, míg a gazdag családok sarjai a “gold spoon-ok”, azaz arany kanalak. Ezek a fogalmak tehát ott is évtizedek óta léteznek, azonban az elmúlt években a politikai életben is jóval nagyobb visszhangot kaptak, aláásva Mun Dzse In dél-koreai elnök népszerűségét.

Read More »

Milyen alternatívái vannak a pálmaolajnak?

Ez egy igazi "csoda-termék", amelyet a cukrászattól az építőiparig szinte mindenütt használnak. Pálmaolaj-függőségünknek azonban a környezet látja kárát, lévén olajpálma-ültetvények létesítése céljából napi 20 hektárnyi esőerdőt tüntetnek el a föld színéről, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a klímaváltozáshoz.

Read More »

Nagy pénz, nagy foci – a világ leggazdagabb klubtulajdonosai

Az amerikai sportokkal ellentétben az európai sportkultúrában nincsen jelen a fizetési sapka fogalma, amely kiegyenlítené a csapatok költéseit, és kiegyensúlyozottabbá tenné a bajnokságokat. Így a jelenlegi piaci körülmények között egy futballcsapat sikerességének releváns tényezője, hogy mennyire gazdag a csapat tulajdonosa.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás