A káosz közepette lassan a víz is elfogy Líbiában

Bár a líbiai olaj áll az április eleje óta tartó, Tripoli feletti háborúskodás és a sokéves hatalmi harcok középpontjában, a vízhiány egyre nagyobb gondot jelent az ország lakói számára.

Líbia Moammer Kadhafi néhai vezető 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után gyakorlatilag teljes káoszba süllyedt, és az ország területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek minél nagyobb arányban ellenőrzésük alá vonni. Nem meglepő, hogy a vízellátás akadozása mindennapos dolog, most azonban egy sokkal sürgetőbb válság van kialakulóban egy olyan országban, amely főként száraz, sivatagi területen fekszik.

Nyugat-Líbiában a tiszta víz lassan olyan ritka, mint a fehér holló, lévén mind a villamosenergia-hálózat, mind a vízszabályozó rendszer megsérült az ország keleti részét ellenőrző Halífa Haftar tábornokhoz hű erők támadásai során.

“Az ivóvíz mindennapos probléma a családom számára” – mondja Usama Mohamed Dokali, egy tripoli kávézóban dolgozó pénztáros, aki amikor csak tud, palackozott vizet vásárol, amikor pedig elfogy a pénze, egy segélyszervezettől szerzi be azt. Más emberek a kutakból töltik fel a palackaikat, és reménykednek, hogy nem lesznek betegek.

A fosztogatások és az mellőzöttség miatt a helyzet mára rendkívül törékennyé vált, a fegyveres csoportok pedig kihasználják a nyugtalanságot. Jó példa erre egy májusi eset, amikor is fegyveresek – azért, hogy nyomást gyakoroljanak a tripoli tisztviselőkre, hogy engedjenek el egy általuk fogvatartott embert – arra kényszerítették a vízellátásban dolgozó munkásokat, hogy két napra zárjanak el minden csapot a fővárosban.

Bár az ENSZ minden felet figyelmeztetett arra, hogy a víz nem válhat háborús fegyverré, a vízvezeték-rendszer mégis súlyosan megsérült Nyugat-Líbiában, ahol ugyebár Tripoli is található. Még a helyi palackozott víz is beszennyeződött az országban.

A vízügyi hatóság nemzetközi szervezeteknek bemutatott márciusi prezentációja szerint ha nem javítják meg sürgősen, akkor akár a fő vízvezeték-rendszer “hirtelen, váratlan és ellenőrizhetetlen” leállítására is sor kerülhet, amire senki nem lesz felkészülve. “A következmények katasztrofálisak lesznek, mivel nincs életképes alternatív vízellátó rendszer” – fogalmaz a beszámoló.

Ez a lehetséges és szisztematikus meghibásodásra figyelmeztető intelem – amelyet egyébként az UNICEF szintén márciusban kiadott jelentése is alátámaszt – a legdrámaibb jele az állami szolgáltatások összeomlásának egy olyan országban, amely egykor Észak-Afrika egyik leggazdagabbja volt.

“A becslések szerint 4 millió embert fosztanának meg a biztonságos vízhez való hozzáféréstől” – magyarázza Mostafa Omar, az UNICEF líbiai szóvivője, aki ezután a kolera, a hepatitis A és a hasmenéses betegségek elterjedését is megemlíti, mint “valószínű végkifejletet”.

Tripoliban élők vizet isznak egy vízkimaradás alkalmával 2019. június 13-án. (REUTERS / Hazem Ahmed)

“A Nagy Ember alkotta folyó”

A Kadhafi elleni lázadás egyik fő mozgatórugója a közszolgáltatások borzalmas állapota volt, azonban egy 4000 kilométeres csővezeték-rendszer, az úgynevezett Great Man Made River (MMRP) a világ vezető mérnöki projektje volt, amikor az 1980-as években megépült. Mind a mai napig ez Líbia legambiciózusabb projektje – az a vízvezeték-hálózat, amely átadja az északi száraz területeknek az ország déli területei alatt található oázisokból az ipari tisztaságú ivóvizet.

A hatmillió lakos mintegy 80 százaléka él az északi mediterrán part mentén vagy annak közelében, akik léte attól függ, hogy a csővezetékeken keresztül szivárog-e friss víz a délre fekvő hatalmas víztározókból, ahol egyébként Líbia bőséges olajkészlete is található.

A parti területeken a talajvíz sós és szennyezett, ráadásul – vízügyi hatósági tisztviselők és diplomaták elmondása szerint – a sótalanító üzemek mintegy 80 százaléka lerobbant, nem működik. A csövek szolgáltatják Líbia édesvízkészletének több mint 70 százalékát és továbbra is döntő fontosságúak, mert a sótalanító üzemeket bonyolult megszerelni, továbbá védtelenek a támadásokkal szemben.

Mindemellett hatalmas gond, hogy az emberek szétszerelik a kútfejeket, hogy eladják a rezet, az elhanyagolt déli területeken élő törzsek pedig lezárják vagy tönkreteszik a csővezetéket, hogy nyomást gyakoroljanak a fővárosban élő vezetőkre. “Ennek eredményeképpen a nyugati csővezeték-rendszeren lévő 479 kútból 101-et megrongáltak” – mondja Abdullah el-Szunni, a tripoli székhelyű vízügyi hatóság vezetője, hozzátéve, hogy már önmagukban a rendszeres áramkimaradások is nagyban veszélyeztetik a vízellátást.

Mivel a nyugat-líbiai csővezeték-rendszer központi felügyeleti helyiségét május elején találat érte, a mérnökök azóta nem tudják mérni a víznyomást és az áramlásokat. A rendszeren dolgozó tunéziai karbantartó cég pedig a harcok miatt elhagyta az országot.

“A Nyugat-Líbiába áramló vízmennyiség napi 1,2 millió köbméterről napi 800 ezerre esett vissza a szabotázsnak, valamint a finanszírozás és a karbantartás hiányának köszönhetően” – fogalmaz a vízügyi hatóság vezetője.

Szunni elmondása szerint a vízminőséget nagyban befolyásolja a kezelés hiánya – lévén nincs pénz a szükséges vegyi anyagokra és berendezésekre -, éppen ezért néhány tisztviselő egyetért a lakosokkal, akik azt állítják, hogy a csapvíz nem alkalmas emberi fogyasztásra.

“Minden víz szennyezett. Nincs ivóvíz, különösen nem az államtól” – magyarázza Badr al-Din al-Najjar, a Nemzeti Betegségvédelmi Központ vezetője, aki olyan problémákat sorolt fel, mint például a káros baktériumok elszaporodása és a magas sótartalom.

Az egészségügyi rendszer is összeomlóban

Bár Líbia Afrika olajoshordóján ücsörög, és 2013 óta a legnagyobb nyersolaj-mennyiséget termeli ki, a 34 milliárd dolláros költségvetést főként fegyveres csoportok pénzelésére, illetve túlzottan magas szintű közszolgálati és üzemanyag-támogatásokra fordítják, vagy egyszerűen csak ellopják – mondják diplomaták és néhány líbiai tisztviselő. A kormány ezzel szemben azt állítja, hogy elkötelezett a korrupció elleni küzdelem iránt, gazdasági reformjai pedig segítettek.

Szunni szerint 2 milliárd dinár (1,4 milliárd dollár) értékű befektetésre lenne szükség a víz-infrastruktúra fejlesztésére, de a vízügyi hatóság tavaly mindössze 60 millió dinárt kapott, idén pedig még semmit.

Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök egy interjúban elmondta, hogy az ország fejlődésére és alapszolgáltatásaira szánt pénzösszegeket a csapatok felszerelésére és a sebesültek ellátására kellett átcsoportosítani. A Világbank adatai szerint ugyanakkor bár a háború és az instabilitás rendesen kikezdte az életszínvonalat, az egy főre jutó 7 235 dollárnyi GDP-jével Líbia még mindig közepes jövedelmű országnak számít.

Most azonban a szolgáltatások széles skálája az ENSZ-től és más nemzetközi szervezetektől függ. Bár az UNICEF igyekszik minél több gyereknek beadni az alap gyermekkori védőoltásokat, továbbá a segélyszervezetek élelmiszert biztosítanak a lakóhelyüket elhagyni kényszerült embereknek, valamint orvosi eszközöket szereznek be a kórházak számára, hogy a frontvonal mindkét oldalán el tudják látni a sebesülteket, Badr al-Din al-Najjar szerint “az egészségügyi rendszer hamarosan összeomlik”.

Forrás: Reuters