A csúcsjelölti rendszer mellett állt ki az Elnökök Értekezlete

Megerősítette a csúcsjelölti rendszer támogatását kedden az Európai Parlament (EP) házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete – közölte Antonio Tajani, a képviselőtestület elnöke.

Az ülésen a frakciók többsége egyetértett azzal, hogy az Európai Bizottság elnökének megválasztásakor a csúcsjelölti rendszerből kell kiindulni, abból, hogy kik voltak a legtöbb szavazatot elérő pártok listavezetői. Az elfogadott közös nyilatkozatban azt írták, hogy mindenképpen olyan személynek kell majd kapnia a brüsszeli testület vezetését, aki valamelyik pártcsalád képviseletében Európa-szerte kampányolva megismertette magát és programját az állampolgárokkal.

Tajani derűlátónak mutatkozott ez ügyben, mint mondta, vannak különböző álláspontok, azonban a szóban forgó rendszer a demokrácia erősítését és az állampolgárok javát szolgálja.

“Az Európai Parlament eltökélt abban, hogy kulcsfontosságú szerepet játsszon a kiválasztásban” – hangsúlyozta.

Manfred Weber, az előző heti EP-választást megnyerő Európai Néppárt csúcsjelöltje leszögezte, hogy a demokratikus eljáráshoz jelöltekre, programokra van szükség. Kiemelte, pártja kész meghozni a kellő kompromisszumokat, hogy széles körű egyetértés legyen a jövőről. Hozzátette, tudják, hogy nem arattak nagy győzelmet, sőt még vesztettek is mandátumaikból, ennek ellenére ők fogják adni a legnagyobb frakciót.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Udo Bullmann, a szociáldemokraták frakcióvezetője kijelentette, hogy küzdeni fognak csúcsjelöltjükért, Frans Timmermansért, s napról-napra nagyobb esélyt lát rá, hogy ő válthatja majd Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság élén. Hozzátette, hogy készek tárgyalni minden EU-párti és demokratikus erővel – továbbá óva intette az EU-tagállamok vezetőit, akik kedden este ülnek össze informális egyeztetésre Brüsszelben, hogy akár csak megpróbálják megkerülni a csúcsjelölti rendszert.

Az EP tavaly elfogadott egy határozatot, amely kimondja, hogy készek elutasítani azon jelölteket az Európai Bizottság elnöki posztjára, akik egyik pártcsaládnak sem voltak csúcsjelöltjei. Ennek ellenére a jelöltállítás joga az uniós alapszerződés szerint az állam- illetve kormányfőket illeti meg.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nem fogadja el a történelem eltörlését Donald Trump

Az "amerikai forradalom" eltörlésének szándékával vádolta a Black Lives Matter mozgalom támogatóit az USA elnöke pénteken a dél-dakotai Mount Rushmore mellett elmondott ünnepi beszédében. Trump hosszasan méltatta az amerikai történelem nagyjait, és erősen bírálta az amerikai történelem személyiségei szobrainak, emlékműveinek lerombolását.

Read More »

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás