A hivatalban lévő államfő győzött az indonéziai elnökválasztáson

Joko Widodo hivatalban lévő államfő nyerte meg az áprilisi elnökválasztást Indonéziában a szavazatok 55,5 százalékával – jelentette be kedden a választási bizottság. Ellenfele, Prabowo Subianto a választások elcsalásával vádolja a kormányt.

Közleményében Hasto Kristiyanto, Widodo kampányfőnöke “a nép győzelmének” nevezte az eredményt, a szavazatok 44,5 százalékát megszerző Subianto tábornok szerint azonban az április 17-i választásokat elcsalták.

Subianto panaszát a választási bizottság bizonyítékok hiányában elutasította, Aref Budiman, a bizottság vezetője pedig azt mondta: a törvények értelmében a jelöltnek három napja van arra, hogy benyújtsa fellebbezését az alkotmánybírósághoz.

Az eredményeket szerdán tervezték kihirdetni, ám egy nappal előbbre hozták, miután Subianto és támogatói azzal fenyegetőztek, hogy nagyszabású megmozdulást tartanak 22-én a választási bizottság épülete előtt, Jakarta központjában. Ezzel kapcsolatban Subianto kijelentette: az embereknek joguk van a véleménynyilvánításhoz mindaddig, amíg a törvény adta kereteken belül teszik meg, továbbá arra kérte híveit, hogy ne bontsák meg a közrendet.

Jakarta, 2019. május 21.
Joko Widodo hivatalban lévő indonéz államfő (b) és alelnökjelöltje, Ma’ruf Amin támogatóikkal egy jakartai nyomornegyedben 2019. május 21-én, miután a választási hatóság kihirdette, hogy Widodoék nyerték meg az áprilisi elnökválasztást. Az ellenfele választási csalással vádolja a kormányzatot.
MTI/EPA/Mast Irham

A múlt héten az indonéz rendőrség közölte, hogy egy szélsőséges – vélhetően az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatban álló – iszlamista csoport május 22-ére tervezett merényletét hiúsították meg. A bejelentés szerint a terroristák az ellenzéki tömeggyűlésen akartak zavart kelteni.

A hatóságok letartóztatták továbbá Prabowo két prominens támogatóját – többek közt a kampányszóvivőjét – felforgatási kísérlet és hamis hírek terjesztésének gyanújával.

A kormány az elmúlt hetekben többször elutasította az ellenzék vádját, leszögezve, hogy bár előfordultak kisebb-nagyobb tévedések a szavazatok számlálása során, a választások alapvetően szabadon és tisztességesen zajlottak le.

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Felkapott hírek

Friss hírek

Lemondott az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy véget ért a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás, és este benyújtja lemondását az államfőnek. A kormányfő után felszólaló Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes újfent előrehozott választásokat sürgetett.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás