Donald Trump újabb egyszemélyes döntést hozott

Donald Trump amerikai elnök pénteken elrendelte a kormánya által Észak-Korea ellen életbe léptetett legújabb szankciók visszavonását. A Fehér Ház nem válaszolt az újságírók részleteket firtató kérdéseire, így nem világos az sem, hogy az Egyesült Államok elnöke mely szankciókra célzott.

Az elnök Twitter-bejegyzésben közölte: “az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma bejelentette, hogy további, széleskörű szankciókkal bővíti a már érvényben lévő szankciókat Észak-Korea ellen. Utasítást adtam az újabb szankciók visszavonására”.

A Fehér Ház nem válaszolt az újságírók részleteket firtató kérdéseire, így nem világos az sem, hogy az Egyesült Államok elnöke mely szankciókra célzott. Sarah Huckabee Sanders szóvivő csupán annyit mondott: Donald Trump “kedveli Kim elnököt és nem gondolja, hogy ezek a szankciók szükségesek”.

Az amerikai kormány csütörtökön két kínai hajózási vállalat ellen hozott büntető intézkedéseket, azzal vádolva a cégeket, hogy segítenek Észak-Koreának kibújni az érvényben lévő szankciók alól. A  döntést azzal indokolták, hogy fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreán, annak érdekében, hogy Kim Dzsong Un feladja atomfegyver-programját.

  • Előzmények:

Donald Trumpnak nem ez volt az első olyan döntése, melyet a kormánnyal vagy a szenátussal szemben hozott meg. Múlt héten, miután az amerikai képviselőház után – 59-41 arányban – a szenátus is leszavazta a rendkívüli állapotot, az elnök élt vétójogával.

A vétó felülírásához kétharmados többségre lenne szükség a kongresszus mindkét házában, ami minden valószínűség szerint nem lesz meg, így a törvényhozás nem lesz képes megakadályozni a Trump által kihirdetett rendkívüli állapotot.

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Az EP-választást is megpróbálták befolyásolni az oroszok

Az európai parlamenti választások nem voltak mentesek a félrevezető információktól, főként orosz forrásokkal kapcsolatban álló külső és belső szereplők megpróbálták befolyásolni a szavazókat és a választások eredményét - közölte az Európai Bizottság a dezinformáció elleni küzdelem terén elért eredményekről pénteken kiadott jelentésében.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás