Törökország és Irán közös erővel számol le a kurdokkal

Törökország és Irán közös katonai akciót indított a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei ellen hétfőn – közölte az Anadolu török állami hírügynökség Süleyman Soylu török belügyminiszterre hivatkozva.

“Ma reggel elindítottuk a közös akciót Iránnal a keleti határainkon a PKK ellen, az eredményekről pedig később adunk tájékoztatást” – idézi az Anadolu a belügyminisztert, aki további részleteket egyelőre nem közölt. A jelenlegi török kormány első alkalommal jelentett be közös török-iráni hadműveletet a terrorszervezetként nyilvántartott PKK ellen.

A hónap folyamán korábban Soylu már jelezte, hogy Törökország közös katonai műveletet tervez Iránnal a PKK bázisai ellen. Akkor azt mondta, hogy az iráni és a török hírszerzés szoros kapcsolatban áll a kérdésben.

Recep Tayyip Erdogan török elnök már 2017-ben, az iráni vezérkari főnök ankarai látogatása során is felvetette egy közös katonai művelet lehetőségét. Az elmúlt években Ankara és Teherán szorosabbra vonta az együttműködést a kurd szakadárok ügyében, Törökország pedig biztonsági fal építésébe kezdett az Iránnal határos területén, hogy gátat vessen a fegyveresek mozgásának a két ország között.

Kapcsolódó cikkünk: Törökország lassan a Közel-Kelet legnagyobb hatalmává válik

A PKK és iráni ága, a Kurdisztáni Szabad Élet Párt (PJAK) főhadiszállása és egyben visszavonulási területe is az észak-iraki Kandil-hegységben van, az iráni és török határ közelében. Törökország rendszeresen hajt végre katonai műveleteket Észak-Irakban is, ahol a PKK bázisai vannak. Ankara célja, hogy a fegyvereseket távol tartsa a török határtól.

A szakadár csoportot, amely a törökországi kurd lakosság önrendelkezését fegyveres erővel szeretné kivívni, Ankara mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorista szervezetnek tekinti.

A lázadók és a török biztonsági erők között lassan csaknem 35 éve zajló konfliktusban majdnem 50 ezer ember vesztette életét, többségében a kurdok lakta Délkelet-Törökországban.

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Megoszlanak az EU tagállami vezetői vélemények Weber jelölése kapcsán

Az Európai Néppárt (EPP), Európa vezető pártcsaládjának uniós bizottsági elnökjelöltje Manfred Weber, mivel az európai polgárok legtöbbje őt támogatta szavazatával az európai parlamenti választások alakalmával - jelentette ki Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke Brüsszelben, az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára érkezve.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás