Úgy tűnik, az OPEC végül elérte célját

Mohammed Barkindo, az OPEC főtitkára szerint hosszas kihagyás után mostanra visszazökkent a normális kerékvágásba a stabil globális olajellátás jövőbeni garantálásához szükséges termelőberuházási aktivitás, bár még nem tett szert kellő lendületre.

Az OPEC és a szervezeten kívüli főbb olajtermelő országok egyeztető bizottságának a hétvégén, Bakuban tartott megbeszélése alkalmából a Reuters hírügynökségnek és az azeri Real tévécsatornának adott interjúban a főtitkár elmondta, hogy több éves visszaesés után az olajiparban ismét megindult a termelőberuházások növekedése, bár még viszonylag lassú ütemben.

Rámutatott, hogy a vezető olajtermelő országok jelentős eredményeket értek el a globális kereslet-kínálati egyensúlytalanságok kiküszöbölésére kialakított együttműködésükkel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy üdvözölné az Egyesült Államok nagyobb szerepvállalását az iparágat érintő problémák rendezésében.

Az Aramco szaúdi olajipari konszern vezérigazgatója, Amin Nasser egy 2018-ban tett becslésben az elkövetkező 25 évben jelentkező kereslet kielégítéséhez és a kimerülő mezők pótlásához 20 ezer milliárd dollárra becsülte az iparág beruházási igényét.

„A ciklikus visszaesés után a beruházások növelése lett a legfontosabb feladatunk. Több éves csökkenés után megindult ugyan a növekedés, bár még lassú ütemben. A világgazdaság számára létfontosságú rendkívül hosszú futamidejű projektek esetében azonban nem túl biztató a kép. Ezért is lenne szerencsés, ha az Egyesült Államok is csatlakozna hozzánk a globális energetikai dialógus olajipari vonatkozásainak a megbeszélésében” – fogalmazott Barkindo.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »