Izrael jól halad a Hezbollah alagútjainak felszámolásával

Az izraeli hadsereg már négy olyan alagutat tárt fel a libanoni határ alatt, amelyet a Hezbollah egy későbbi támadásra készülve fúrt katonái számára – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.

„A Libanonból Izrael területére átnyúló alagutat feltárták, az életét veszélyezteti, aki belemegy” – jelentette be közleményében a hadsereg a vájatban elhelyezett robbanó eszközökre utalva.

„A Libanon területéről kiinduló alagutak kiásásáért a libanoni kormányt terheli a felelősség. Az alagutak súlyosan megsértik a második libanoni háború lezárásakor, 2006-ban született 1701. számú ENSZ-határozatot és Izrael szuverenitását”– tette hozzá a katonai szóvivő.

Metula, 2018. december 4.
Izraeli katonák egy munkagép mellett a Libanont és Izraelt elválasztó határkerítésnél az észak-izraeli Metulában 2018. december 4-én. Az izraeli hadsereg ezen a napon bejelentette, hogy az Északi Pajzs fedőnevű művelet keretében felkutatja és felszámolja azokat az alagutakat, amelyeket a Hezbollah libanoni síita szervezet fúrt a határ alatt, hogy rajtuk keresztül meglepetésszerű támadásokat hajtson végre Izrael ellen.
MTI/EPA/Atef Szafadi

A közel két hete indított Északi Pajzs fedőnevű hadművelet keretében korábban már három „támadóalagutat” fedeztek és számoltak fel az izraeli hadsereg szakemberei.

Gadi Ejzenkot vezérkari főnök szerint hetekig is eltarthat a Libanoni határ mentén a támadó alagutak felkutatására indított akció, amelyhez több olyan technológiai eszközt is felhasználnak, melyeket korábban a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet határmenti alagútjainak megtalálására hoztak létre.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek