Ukrajna alkotmányba foglalja a NATO- és EU-csatlakozást

Első olvasatban megszavazta csütörtökön az ukrán parlament azt az alkotmánymódosító törvényjavaslatot, amellyel bekerül Ukrajna alaptörvényébe az ország törekvése az európai uniós és a NATO-tagság elnyerésére. A törvényjavaslat – amelyet Petro Porosenko elnök terjesztett elő – 311 támogató szavazatot kapott a 450 fős törvényhozásban.

Porosenko a plenáris ülésen felszólalva hangsúlyozta, hogy Oroszország mint agresszor nem akadályozhatja meg Ukrajnának sem az Európai Unióhoz, sem a NATO-hoz való csatlakozását. „Azzal, hogy alkotmányunkban rögzítjük euroatlanti törekvésünket, világos üzenetet küldünk Moszkvának: elválunk egymástól véglegesen és visszavonhatatlanul” – fogalmazott Porosenko. Leszögezte, hogy Ukrajnának mint országnak szuverén joga megválasztania a maga útját. „Mi erre engedélyt senkitől nem kérünk” – tette hozzá.

A parlament azután szavazott a törvényjavaslatról, hogy az alkotmánybíróság csütörtökön nyilvánosságra hozta, hogy elvégezte annak előzetes normakontrollját, és jóváhagyta az alaptörvény ez irányú módosítását. Az államfő által két és fél hónapja beterjesztett alkotmánymódosító javaslatot a parlament szeptember 20-án küldte el előzetes vizsgálatra a taláros testületnek.

Az alkotmánybírósági határozat után Porosenko kérte a parlamentet, hogy sürgősséggel tűzze napirendre az előterjesztést.

Elemzők szerint a jelenlegi vezetés az alkotmánymódosítással akarja kizárni annak lehetőségét, hogy a jövőben egy új kurzus ismét letéríthesse Ukrajnát az euroatlanti integrációs irányról, miként azt Viktor Janukovics korábbi oroszbarát elnök és kormánya tette hivatali idejében. Ukrajnában március végén lesz a következő elnökválasztás első fordulója, jövő ősszel pedig parlamenti választásokat rendeznek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint a javaslat értelmében az alkotmány preambulumába bekerül egy olyan kiegészítés, amely rögzíti az ukrán nép európai identitását, valamint az ország európai és euroatlanti irányának visszafordíthatatlanságát.

Módosul az államfő, a kormány és a parlament feladataira vonatkozó három cikkely, kiegészülve a NATO- és EU-tagság megszerzésére irányuló stratégiai célkitűzés elérésével járó kötelezettségekkel.

Az előterjesztés emellett az átmeneti intézkedések közül törölni javasolja azt a pontot, amely szerint az Ukrajna területén lévő katonai támaszpontokon csak olyan nemzetközi megállapodásban foglalt bérleti szerződés alapján tartózkodhatnak ideiglenesen külföldi katonai erők, amelyet a parlament ratifikált.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »