Újra fellángoltak a harcok Jemenben

Fokozódtak a harcok a hétvége során a jemeni Hodeida kikötővárosban a síita húszi felkelők és a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció támogatásával bíró jemeni kormányerők között, legalább 150 fegyveres meghalt – jelentette vasárnap az AP amerikai hírügynökség jemeni tisztviselőkre hivatkozva.

A jelentés szerint a húszik kezén lévő kikötővárost a hétvége során koalíciós légicsapások és tüzérségi támadások rázták meg, miközben a kormányerők szárazföldi offenzívát készítettek elő Hodeida elfoglalására. A várost védő húszik részleteket mellőzve azt közölték, hogy a harcokban 215 ellenséges fegyverest öltek vagy sebesítettek meg, és 20 páncélos járművet semmisítettek meg.

A harcok péntek hajnalban újultak ki a Vörös-tenger partján fekvő Hodeidában, amely fontos kereskedelmi központ, és ahova a nemzetközi segélyek nagy része, csaknem 70 százaléka érkezik. Az északnyugat-jemeni Szaada, valamint a közép-jemeni Bajda tartományokban is újra harcok dúlnak – tették hozzá az AP-nek nyilatkozó tisztviselők.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és szunnita szövetségeseik 2015 márciusa óta harcolnak az ország nemzetközileg elismert kormányát száműzetésbe kényszerítő, iráni támogatású húszik ellen.

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »