Szombaton szavaznak Trump főbírőjelöltjéről

Brett Kavanaugh főbírójelöltségéről szombaton megtartják a szenátusi végszavazást. Pénteken ügyrendi szavazással, 51:49 arányban döntöttek a szenátorok arról, hogy lezárják a vitát Donald Trump elnök főbírójelöltjéről és szombaton a szenátus egésze szavaz a jelöltségről.

Az ügyrendi szavazáson Joe Manchin nyugat-virginiai demokrata párti szenátor a republikánusokkal együtt voksolt, míg Lisa Murkowski, alaszkai republikánus törvényhozó a demokraták oldalára állva nemmel szavazott. Az első kommentárok arra hívják fel a figyelmet, hogy bár szombaton valószínűleg megszavazzák majd a főbírójelöltet, de akadhat republikánus szenátor – Murkowski mellett Maine állam politikusát, Susan Collinst nevezik meg -, aki a szombati végszavazáson mégis nemet mond majd Kavanaugh kinevezésére.

Donald Trump a Fehér Házból követte az amerikai sajtó által “drámainak” minősített  ügyrendi szavazást, majd Twitter-bejegyzésben fejezte ki elégedettségét. “Büszke vagyok, hogy az Egyesült Államok szenátusa igennel szavazott, hogy előmozdítsa Brett Kavanaugh bíró kinevezését” – fogalmazott az elnök.

Csütörtökön a szenátorok megkapták a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) – a demokrata párti törvényhozók kérésére – kibővített vizsgálatának eredményeit. Az FBI-jelentés nem nyilvános, de a sajtóba kiszivárgott információk szerint az FBI nem látta megalapozottnak és bizonyíthatónak Christine Blasey Ford kaliforniai pszichológus Kavanaugh ellen felhozott vádaskodásait. Ford azzal vádolta meg a főbírójelöltet, hogy 1982-ben egy kollégiumi összejövetelen  szexuálisan zaklatta őt. Ford után két másik nő is hasonló vádakkal állt elő, de őket – vádjaik képtelenségei miatt – a szenátus meg sem hallgatta. Egyikükkel az FBI felvette a kapcsolatot.

A vádakat Kavanaugh mindvégig határozottan cáfolta.

Amennyiben Brett Kavanaugh főbírói jelölése sikeres lesz, Donald Trump évtizedekre beágyazhatja a konzervativizmust a bírói karba, s ezzel évtizedekre meghatározhatja az amerikai közgondolkodást is. A szövetségi legfelsőbb bíróságnak meghatározó szerepe van az Egyesült Államokban. Az amerikai társadalom életét alapjaiban és hosszú távra meghatározó döntéseket hoz:  legyen szó akár az abortusz ügyéről, a polgári jogokról, vagy a választói körzetek átszabásáról.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás