_

Csak az elektromos autókban bízik a T&E civil szervezet

Mintegy 43 millió súlyosan környezetszennyező dízelüzemű jármű közlekedik az Európai Unió útjain, és a számuk tovább nő immár három évvel a dízelbotrány kirobbanása után is – írta keddi jelentésében a Transport & Environment (T&E – Közlekedés és Környezet) nevű nemzetközi civil szervezet.

A súlyosan környezetszennyező dízeljárművek száma csak tavaly óta 5 millióval, a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos visszaélések ügyében még 2015-ben kirobbant botrány óta pedig 14 millióval nőtt az EU-ban – közölték. Számuk most Franciaországban a legmagasabb, nagyjából 8,7 millió, amit Németország követ 8,2 millióval, az Egyesült Királyság 7,3 millióval, valamint Olaszország 5,3 millióval. Mint írták, ezen autók egy jelentős része végül Kelet-Európában vagy Afrikában köt ki.

“Sokkoló látni, hogy a piszkos dízeljárművek száma még három évvel a botrány kirobbanása után is nő” – hangsúlyozta Florent Grelier, a T&E munkatársa. “Amennyiben Európa nem cselekszik, ezek az autók még évtizedekig fogják károsítani az emberek egészségét és szennyezni a városokat világszerte” – tette hozzá.

Az értékelésben rámutattak, hogy körülbelül kilencszer több nitrogén-oxidot bocsátanak ki a határértéknél valós vezetési körülmények között még azok a dízelautók is, amelyek átmentek a nem laboratóriumi, hanem használat közbeni méréseken alapuló új uniós teszteken.

A brüsszeli székhelyű szervezet kiemelte, hogy a belsőégésű motorok nem nevezhetők tisztának és a belátható jövőben továbbra is nagymértékben szennyezni fogják a környezetet. A jelentésben aláhúzták, hogy az autógyártók mindig újabb és újabb módszereket fognak kitalálni a tesztek megkerülésére, az egyetlen járható utat ezért az elektromos, zéró kibocsátású járművek jelentik.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Félmilliós sztrájk Franciaországban

Megállt az élet csütörtökön Franciaországban - Párizsban és mintegy hetven vidéki városban a rendőrség szerint több mint 510 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Az Air France járatainak mintegy harmadát törölte, a vasúti vonalakon a vonatok alig tíz százaléka közlekedett.

Read More »

Európának még van esélye klímasemlegessé válni 2050-re

A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország kötelezze el magát az éghajlatsemleges Európai Unió elérését célzó stratégia mellett - mondta Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora csütörtökön.

Read More »

Babisnak esze ágában sincs visszafizetni az uniós támogatásokat

Csehország semmilyen brüsszeli támogatást nem fog visszafizetni az uniós kasszába - jelentette ki szerdán Andrej Babis cseh miniszterelnök azzal összefüggésben, hogy lapértesülés szerint az Európai Bizottság könyvvizsgálói jelentése megállapította: Prágának több százmillió koronát vissza kell utalnia az ő politikai és gazdasági tevékenysége közötti összeférhetetlenség miatt.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás