Irán érzéketlen, halálos üzenete

Mikor egy regionális hatalom meg akarja támadni, illetve félemlíteni riválisait, akkor számos lehetősége is van erre: hadgyakorlat rendezése, rakétatesztek, vagy esetleg egy magas rangú tábornok fenyegető beszédén keresztül is üzenhet. Az elrettentés azonban ritkán jelenti az ártatlanok megölését.

Mégis, Irán pontosan ezt tette, amikor szeptember elején rakétákkal csapást mért az Iráni Kurdisztán Demokratikus Pártja (PDKI) iráni fegyveres ellenzéki csoport székházára, miközben annak 21 tagú központi bizottsága éppen ülésezett. A támadás következtében legkevesebb 14 ember meghalt és 39 megsebesült.

A légicsapás több okból is jelentősnek mondható. Először is, a helyszín: a támadást iráni területeken kívül, Észak-Irakban hajtották végre. Irán támogatta azokat a milíciákat, amelyek irakiakat és koalíciós erőket öltek meg Irakban az Egyesült Államok által vezetett, 2003 óta tartó invázió óta. Mindazonáltal az 1990-es évek közepén kötött tűzszünetnek köszönhetően eddig nem indított közvetlen katonai csapást iraki területre.

Még fontosabb, hogy Iránra nézve nem jelentenek valóságos veszélyt a kurd erők, különösen a PDKI nem. Bár előfordult, hogy néhány kurd szeparatista az elmúlt évek során iráni célpontokat támadott, maga a PDKI erőszakmentes stratégiát folytatott. „Nincs olyan bizonyíték, hogy a PDKI valaha terrortámadást indított volna” – mondta Michael Rubin, az American Enterprise Institute témával foglalkozó munkatársa.

A PDKI még a légicsapás után is tartózkodott az erőszakos válaszadástól. Ehelyett általános sztrájkot hirdetett az iráni kurd régióban. „Nem akarunk fegyvereket vagy kiképzést más országokból” – mondta Khalid Azizi bizottsági tag, aki túlélte a támadást. Mint mondta, ehelyett a szervezet politikai megoldást keres. „A legjobb bosszú az, ha kurdokat szervezünk Iráni Kurdisztánban a rezsim ellen, valamint ha megtaláljuk a közös nevezőt az iráni ellenzék körében” – fogalmazott.

Koja, 2018. szeptember 8.
Iraki rendfenntartók helyszínelnek az Iráni Kurdisztán Demokratikus Párt (PDKI) fegyveres ellenzéki csoport támaszpontján, az észak-iraki kurd régió Koja városában 2018. szeptember 8-án, miután Irán rakétákkal lőtte a kurd milícia támaszpontját. A támadásban legkevesebb 14 ember meghalt és 39 megsebesült. (MTI/EPA/Gailan Hadzsi)

Az iráni állami média a támadást eredetileg a terrorizmus elleni küzdelem sikeres fellépéseként írta le. Később azonban lehullott az álarc: egy televíziós interjúban az iráni Forradalmi Gárda vezetője elmondta, hogy a rakétacsapás figyelmeztetésként szolgált az Egyesült Államok számára. „Az iraki kurdisztáni terroristák elleni támadás egy üzenetet közvetít az ellenségnek, különösen azoknak a szuperhatalmaknak, akik azt gondolják, hogy gonosz cselekményeket írhatnak Irán számlájára és megfélemlíthetnek bennünket” – mondta Mohammad Ali Jafari tábornok.

Ez egy nem igazán burkolt, az iraki kurd régióban található katonai bázisokhoz intézett fenyegetés, amelyek vendégül látnak amerikai különleges műveleti erőket és hírszerző tiszteket is. Sőt mi több, a figyelmeztetést tettek is követték, lévén az Irán által támogatott milíciák a közelmúltban rakétákat lőttek ki a dél-iraki Bászra repülőterére, amely nem mellesleg helyet ad az Egyesült Államok bászrai konzulátusának is. A Fehér Ház ezt követően figyelmeztette Iránt arra, hogy őt teszi felelőssé mindennemű, az amerikai személyzet ellen elkövetett támadásért.

Végül pedig, a PDKI elleni rakétacsapás a pontossága miatt is figyelemre méltó. Hogy Irán képes volt eltalálni pont azt a termet, ahol a párt központi bizottsága találkozott, azt sugallja, hogy a hírszerzésnek köszönhetően értékes információkkal rendelkezett, valamint technológiával ennek kiaknázására.

A maga részéről Azizi rezignáltan reagált a kényelmetlen helyzetre, amelyben a PDKI a támadás után találta magát. „Irán háborút próbál provokálni, hogy még többet megölhessenek közülünk. El akarják téríteni az iráni emberek figyelmét, és azt mondják, hogy mi vagyunk az ellenség” – fejtette ki.

Ez kétségtelenül helyes megállapítás, az iráni kurdok pedig bölcsen teszik, hogy nem válaszcsapással reagálnak az iráni agresszióra. A Nyugatnak azonban nem kellene ilyen önuralmat tanúsítania. Az amerikai és az európai vezetőknek tartaniuk kellene a téma kapcsán egy csúcstalálkozót egy iráni kurd küldöttség részvételével, hogy megvitassák: a szabad világ hogyan tud segíteni küzdelmükben. Irán vezetői biztosan értenék ezt az üzenetet.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Bloomberg

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »