Friss hírek

Görögországba menekül a török ellenzék

Egyre több török állampolgár menekül hazájából Görögországba, csak júliusban 687-en nyújtottak be menedékkérelmet – jelentette hétfőn a görög sajtó. Az értesülések szerint a Törökországból érkező menedékkérők száma robbanásszerűen megnövekedett a 2016. júliusi elvetélt puccskísérlet után.

Míg 2015-ben még mindössze 43 török állampolgár nyújtott be menedékkérelmet, 2016-ban 189-en, 2017-ben pedig már 1827-en voltak, az idei év július 31-ig terjedő időszakában pedig már 1839 török állampolgár nyújtott be ilyen kérelmet.

Recep Tayyip Erdogan török államfő kezében egy csokor virággal a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kongresszusán, Ankarában 2018. augusztus 18-án. (MTI/EPA)

A görög parti őrség egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője a dpa német hírügynökségnek ugyanakkor elmondta: a Görögországba menekült török állampolgárok száma jóval meghaladja a benyújtott menedékkérelmek számát. Hozzátette: sokan közülük továbbutaztak Nyugat- és Közép-Európába. Emellett nem tudni, hogy hány illegális bevándorló vesztette életét az égei-tengeri veszélyes átkelés közben, vagy veszett a kiszámíthatatlan áramlatairól ismert Évrosz határfolyóba.

A görög sajtó pénteki közlése szerint politikai menedékjogért folyamodott Görögországban Leyla Birlik török ellenzéki politikus, akit Recep Tayyip Erdogan török elnök “megsértésének” vádjával börtönbüntetésre ítéltek. Médiajelentések szerint a török ellenzéki az Évrosz folyón keresztül jutott be Görögországba.

A 2016. júliusi törökországi puccskísérlet óta többtucatnyi török tisztségviselő, ellenzéki politikus, üzletember és köztisztviselő is elmenekült a börtönbüntetés elől  Görögországba. Törökországban az elmúlt lassan két évben mintegy 111 ezer állami alkalmazottat elbocsátottak, további 38 ezret pedig felfüggesztettek állásából, több mint 159 ezer embert őrizetbe vettek, legalább 48 ezret pedig előzetes letartóztatásba is helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a hatalomátvételi kísérlethez.

A török államfő bírálói szerint viszont a puccskísérlet állítólagos résztvevőinek megbüntetése ürügyén Erdogan valójában a kormánnyal kritikus hangokat akarja elnémítani, és a saját hatalmát igyekszik megerősíteni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

Hamarosan megújul a Kitekintő!

Az elmúlt pár hétben a Kitekintő megújításán dolgoztunk, hamarosan új rovatokkal, szélesebb tartalommal jelentkezünk.  A fejlesztések várhatóan még jövő hét végéig tartanak, addig az oldal csökkentett üzemmódban, illetve esetenként tesztüzemmódban fog működni. 

Read More »

Putyin örökké hatalmon maradna

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali ideje 2024-ben jár le. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezután visszavonul, különösen most, hogy alkotmányos reformot javasol, amely számos lehetőséget ad neki a határozatlan időtartamú kormányzásra.

Read More »

Az orosz zsoldoshadsereg felemelkedése és bukása

Minden jel arra utalt, hogy a Wagner orosz katonai cég egy új valóság hírnöke, egy olyan valóságé, amelyben a vállalat zsoldoshadserege lehet a "lándzsahegy" egy új, agresszívebb orosz külpolitika élén. A Foreign Policy exkluzív riportja azonban rávilágít, hogy a Wagner jóval kevésbé befolyásos, mint amilyennek látszik.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás