A törökök a közösségi médiában keresik a líra bezuhanásának okát

Nyomozás indul Törökországban több száz olyan internetes profil ellen, amelyek a közösségi médiában a hatóságok szerint  a líra árfolyamesését kiprovokáló bejegyzéseket tettek közzé – jelentette be hétfőn a török belügyminisztérium.

A tárca közlése szerint 346 felhasználói fiókra vonatkozóan kezdenek vizsgálódni a hatóságok. Az isztambuli ügyészi hivatal is bejelentette, hogy vizsgálatot indított olyan személyek ellen, akik „a gazdasági stabilitást veszélyeztető lépéseket tettek”.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy nagykövetek előtt mondott ankarai beszédében azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem fog elérni semmit azzal, ha Törökországot fenyegeti.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »