Donald Trump űrhaderőt akar felállítani

Donald Trump amerikai elnök az Országos Űrkutatási Tanács Fehér Házban tartott tanácskozásán elnöki utasítást írt alá, amelyben elrendelte: a védelmi minisztérium „azonnali hatállyal indítsa el egy világűrbe telepítendő haderő felállításához szükséges folyamatot”.

„Nem elég a puszta amerikai jelenlét a világűrben, amerikai dominanciára van szükség” – fogalmazott a tanácskozás megkezdése előtt az elnök. „Lesz egy légierőnk és lesz egy űrhaderőnk ‘” – mondta, hozzátéve, hogy két, egymástól független, de egyenrangú haderőnemről van szó.

Trump már korábban is jelezte, hogy szívesen látná egy hatodik haderőnem létrehozását, és a Kongresszusban is évek óta időről-időre napirendre kerül e téma. A hétfői bejelentéskor egyelőre nem derültek ki részletek a világűr felfegyverzéséről, tehát nem tudható az sem, hogy a tervek hasonlatosak-e az 1983-ben az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan által meghirdetett csillagháborús elképzelésekhez. A csillagháborús terv (SDI) földi és űrben telepített fegyverek használatát irányozta elő stratégiai atomfegyverekkel felszerelt ballisztikus rakéták ellen, és elsősorban az akkori Szovjetunió ellen irányult.

A Donald Trump által aláírt direktíva kapcsán elemzők azonnal emlékeztettek rá, hogy ehhez a Kongresszus felhatalmazására van szükség. Ráadásul – teszik hozzá – az Egyesült Államok aláírta az 1967-ben életbe lépett nemzetközi világűr-szerződést (Outer Space Treaty), amely szabályozza a világűr kutatását és felhasználását, és határozottan megtiltja tömegpusztító fegyverek telepítését az űrben és más égitesteken. 

Washington, 2018. június 18.
Donald Trump amerikai elnököt hallgatja Mike Pence alelnök (mögötte) az Országos Űrkutatási Tanács tagjaival tartott megbeszélésen a washingtoni elnöki rezidencián, a Fehér Házban 2018. június 18-án. Trump a tanácskozáson elnöki direktívában utasította a védelmi minisztériumot a világűrbe telepítendő amerikai haderő felállításához szükséges folyamat megkezdésére, valamint rendeletet írt alá a világűrben keletkező szemétre vonatkozóan is. (MTI/AP/Susan Walsh)

A direktíva aláírása után az elnök még egy utasítást szignált, amely a világűrben keletkező szemétre vonatkozik.

A Trump-kormányzatnak nem ez az első lépése a világűr további kutatása és hasznosítása érdekében. Robotokat tervez küldeni a Hold feltárására, továbbá tavaly decemberben Trump aláírta azt az elnöki utasítást, amely a Holdra induló újabb expedíciót és egy esetleges Mars-missziót tenne lehetővé. A múlt hónapban pedig elrendelte, hogy a kormányzat tekintse át a kereskedelmi célú űrutazások szabályozását.

A NASA egyik szóvivője, Cheryl Warner hétfői tájékoztatása szerint jövőre meg is kezdődik az előkészítő munka az újabb Hold-utazáshoz, amelyet a NASA magántársaságokkal együttműködve kíván lebonyolítani.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »