50 százalékkal drágul az üzemanyag Egyiptomban

Ötven százalékkal megemelték az üzemanyagárakat Egyiptomban – jelentette be szombaton a helyi olajipari minisztérium. Az intézkedés része a Nemzetközi Valutalap (IMF) reformtervének, amely az állami támogatások megszüntetését szorgalmazta több fogyasztási cikknél.

Tarek el-Molla olajügyi miniszter azt mondta, hogy az intézkedéssel 50 milliárd egyiptomi fontot (2,8 milliárd dollárt) takaríthatnak meg a 2018-2019-es költségvetésben.

Az áremelés sorrendben a harmadik azóta, hogy Egyiptom 2016 novembere óta lebegteti a fontot. A lépés várhatóan további nyomást helyez a fogyasztókra, akik így is nagyon nehezen boldogulnak a munkanélküliség magas mértéke és az egyre növekvő árak közepette.

A szombati tájékoztatás szerint megemelik a palackos PB-gáz árát is, amely így a lakosságnak a korábbi 30 fontról 50-re, a közületeknek pedig 60 fontról 100-ra nő. A miniszter szerint az áremelkedés miatt várhatóan mintegy öt százalékkal csökken majd a olajtermékek fogyasztása az országban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Egyiptom 2016-ban írt alá három évre szóló megállapodást az IMF-fel, amely kemény megszigorító intézkedéseket tartalmaz. Egyiptom azt reméli, hogy az olyan fájdalmas reformok révén, mint az adóemelés és a támogatások csökkentése, visszahódítja majd a külföldi befektetőket, továbbá lendületet ad a 2011-es arab tavaszt követően válságba sodródott gazdaságnak.

David Lipton, az IMF vezérigazgató-helyettese idén májusban azt mondta az egyiptomi kormánytisztviselőknek, hogy az országnak jobban el kell mélyítenie reformprogramját és bátorítania kell a magánszektor növekedését, ha részesedni akar a világ gazdasági bővüléséből.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »