Merkel: az adat vált a legfőbb nyersanyaggá

Angela Merkel német kancellár szerint az adat vált a 21. század nyersanyagává, ez pedig nagy kihívás a szociális piacgazdaság fenntartásában és a társadalmi igazságosság biztosításában.

A politikus a G20 csoport soros argentin elnökségének idején a Global Solutions Summit címmel Berlinben rendezett konferencián kiemelte, hogy a 21. században már nem a szén és az acél vagy az alumínium és a réz, hanem az adat a legfőbb nyersanyag, és még senki sem válaszolta meg azt a kérdést, hogy ebben a helyzetben miként lehet fenntartani egy méltányos, szociális piacgazdaságot.

Mint mondta, „mindannyian adatbeszállítók vagyunk”, de az adatokért „eddig nem kaptunk semmit, míg mások szépen keresnek rajtuk”, így pedig egy nagy igazságtalanság fenyeget.

Hozzátette, hogy a reális javaknak van ára és adózni kell utánuk, ezért az adatok árát is meg kell határozni, és az adatokon alapuló gazdasági tevékenységnek is megfelelő adórendszert kell kidolgozni. Az adatok, különösen a fogyasztók adatainak beárazása lesz a jövőben a központi kérdés a társadalmi igazságosságot tekintve – húzta alá a német kancellár a kedden véget ért konferencián.

Az ügy jelentőségét mutatja a nagy amerikai informatikai vállalatok, az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google európai adófizetési kötelezettsége körüli vita is, vagy az autóipar fejlődése – mondta Angela Merkel, megjegyezve, hogy az iparágat átformáló digitalizáció révén „végül már nem is fogjuk tudni, hogy az autó egy guruló számítógép-e, vagy egy régi termék az elmúlt időkből”.

Kiemelte, hogy ezekről a kérdésekről egyelőre a tudósoknak kell gondolkodni és javaslatokat tenni. Ez „szép feladat” a tudomány embereinek, a politikusok dolga pedig az, hogy nagy figyelemmel meghallgassák a reformjavaslatokat – fogalmazott a német kancellár.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »