Letette a hivatali esküt Vlagyimir Putyin

A 65 éves Putyin, aki negyedik elnöki ciklusát kezdi Oroszország élén, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 76,7 százalékával nyerte meg a március 18-i elnökválasztást. Hétfői eskütételét követően tehát újabb hat évig kormányozhatja az országot.

Putyin a Nagy Kreml-palota András-termében tette le az esküt. Az ünnepségre ötezer vendéget hívtak meg; a politikai, a gazdasági, a kulturális élet és a média meghatározó személyiségei mellett az elnökválasztási csapat önkénteseit. Az elnök az eskütétel után megtekintette a Kreml díszezredének felvonulását, amely alatt 30 ágyúlövés dördült el.

Az elnök hivatalából a Nagy Kreml-palotába egy új, orosz gyártmányú, Kortezs típusú páncélozott limuzinon hajtatott, szakítva az orosz államfők Mercedes-használati hagyományával.

Beiktatási beszédében Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszországnak áttörésre van szüksége az élet minden területén. Elmondta: kötelességének és élete értelmének tartja,  hogy mindent megtegyen Oroszország jövője érdekében. Az elnök szerint az országnak korszerűnek és dinamikusnak kell lennie, lépést kell tartania a globális változásokkal, és nyitottnak kell maradnia a párbeszédre.

Putyin szerint az ország védelme és biztonsága szavatolva van, amire ügyelni fog a jövőben is. Beszédében nagy fontosságot tulajdonított az életszínvonal emelésének és a szociális biztonság erősítésének, valamint az ország egységnek, öntudtának és hagyományainak.

„Oroszországnak több mint ezeréves története során nem egyszer kellett zűrzavarral és megpróbáltatásokkal szembenéznie, de mindig feltámadott, és főnixmadárként olyan magasságokat ért el, amelyek meghaladták mások erejét, amelyeket elérhetetlennek tartottak, a mi országunk számára pedig újabb trambulinná, új történelmi határrá váltak egy újabb, erőteljes előretöréshez” – fogalmazott.

Moszkva, 2018. május 7. Vlagyimir Putin újraválasztott orosz elnök keze az alkotmány egyik példányán a beiktatási ünnepségén a Nagy Kreml-palotában 2018. május 7-én. A negyedik államfői mandátumát kezdő Putyin a szavazatok 77 százalékának elnyerésével győzött a márciusi elnökválasztáson. (MTI/AP/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Alekszandr Asztafjev)

Moszkva, 2018. május 7.
Vlagyimir Putin újraválasztott orosz elnök keze az alkotmány egyik példányán a beiktatási ünnepségén a Nagy Kreml-palotában 2018. május 7-én. A negyedik államfői mandátumát kezdő Putyin a szavazatok 77 százalékának elnyerésével győzött a márciusi elnökválasztáson. (MTI/AP/Szputnyik/Elnöki sajtószolgálat/Alekszandr Asztafjev)

A jogi végzettségű Putyin 1991-ig a KGB-ben szolgált, majd megfordult a szentpétervári önkormányzat vezetésében és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatói posztján is. 1999 augusztusában ügyvezető miniszterelnökké nevezte ki Borisz Jelcin elnök. Jelcin kiválasztott utódjaként, annak idő előtti lemondását követően, 1999. december 31-én lett ügyvezető államfő. Az elnöki posztra először 2000. március 26-án választották meg, majd 2004-ben újrázott.

Mivel az alkotmányos korlátozás miatt kettőnél többször nem lehetett egymás után államfő, 2008-tól 2012-ig miniszterelnök volt, majd – az elnöki posztot ebben az időszakban betöltő Dmitrij Medvegyevvel helyet cserélve – visszatért az elnöki hivatalba, amelynek mandátumát időközben hatévesre hosszabbították meg.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »